15173. lajstromszámú szabadalom • Camera obscura, különösen szines fényképek előállítására
— 2 -camerának szemben lévő falán megerősített (b) lemezig csúsztatjuk. Már most csak azt kell elérnünk, hogy a három keret egymásután pontosan ugyanazon állásában jusson az objektív elé. Ezen czélból a háromszögű homlokoldalain csapokban ágyazott (t) hasáb tengelye körül forgatható és ezen az (r) rúgó (2. ábra) okozta forgása közben a kereteket magával viszi. Mivel a készülék különösen stereoskopképek előállítására van szánva, azt természetesen vízszintes tengellyel látjuk el, hogy a camerát lehetőleg kis mértékben foganatosíthassuk. Az (r) rúgó a (d) tokba van zárva, mely a (t) hasáb tengelyével konczentrikusan van elrendezve és ennek egyik végén van megerősítve. A hasábnak másik végén a három (el) bütyökkel ellátott (e) bütyökkoroug van elrendezve, mely rendesen az (f) megakasztó kilincs által rögzíttetik. Ezen (f) kilincs egyrészt a kívül elrendezett (g) lapda segélyével fölfújható (s) fuvó által, másrészt pedig az ellenhatású (h) rúgó által működtetik; a (g) lapda minden összenyomatásánál az (f) kilincs a fölfúvott (s) fúvó által az (e) bütyökkorongból kikapcsoltatik, mely utóbbi ekkor az (r) rúgó hatása folytán egy hatod fordulatot tesz, míg az egyik bütyök az ekközben pályájába előremozgatott alsó (fl) kilincsfogba ütközik. Erre az (f) kilincs a most érvényesülő (h) rúgó hatása alatt visszamozgattatik, (fl) foga bütyökkorongot szabadon bocsátja, mely az (r) rúgó hatása folytán még egy hatod fordulatot végez és oly állásba jut, mely pontosan egy harmad fordulatnak felel meg és melyben a bütyökkorong a fölső (f2) kilincsfog által rögzíttetik. A (t) hasábnak fölső kerete ekkor pontosan azon állásba jut. mint a melyet az előző keret foglalt volt el. A fényérzékeny (tl) lemezt a szükséges időn át exponáljuk és ezután a (g) labdát ismét összenyomjuk, miáltal a (t) hasáb tengelye körül egy további harmad fordulatot végez, a harmadik lemez kerül az objektív elé és annak elegendő időtartamú exponáltatása által a fölvétel be van fejezve. Magától értetődik, hogy az objektív a hasábnak minden elforgatása előtt bezárandó. A laboratóriumban a lemezeket akként szedjük ki, hogy a három lemezt a (t) hasáb tengelyén a camérán kívül elrendezett (i) kulcs segélyével egymásután a kis (p) ajtó elé forgatjuk. Az (i) kulcs a tolattyúk egyikének állását jelző peczket hord és mivel ezen tolattyúk egyszer és mindenkorra ugyanazon sorrendben következnek egymásután, úgy ebből mindig tudjuk, hogy melyikük van éppen az objectiv előtt. A kiszedett lemezt egy másik, ugyanoly érzékenységű lemezzel helyettesítjük. Ezen munkánál az (i) kulcsot oly irányban forgatjuk, mely a (t) dobnak a fölvételek közben (r) rúgó által kölcsönzött forgásával ellenkező irányú. Új lemezek behelyezésénél az (r) rúgót ismét megfeszítjük és a készülék újabb használatra kész. A készüléknek leírt elrendezése folytán: 1. Azon homályos üveglemezt, mely a szokásos készülékeknél a kép beállítására szolgál, hátul rendezzük el, még pedig a fényérzékeny lemez síkjában; a beállítás külön keret segélyével történik; 2. A középső válaszfal, mely a két objektivát a fújtató zsák kamrájában egymástól elkülöníteni, a lemezek síkjáig érjen ; ezen kiterjesztést a (V) és (W) szegmentek által érjük el, melyek közül egy-egy (V) szegment van megerősítve a három (t) keret mindegyikén és ezekkel forgatható, a (W) szegment pedig a camerában van megerősítve és szorosan (V)-nek görbületéhez illeszkedik. Az előzőkben leírt készülék a színfényképezésben lényeges haladást jelent. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Camera obscura, különösen színes fényképek előállítására, jellemezve egy vízszintes tengely körül forgatható, sokoldalú (t) hasáb által, melynek mindegyik oldala egy keretet képez egy-egy fényérzékeny (tl) lemez és (t2) tolattyú számára. 2. Az 1. alatt igényelt cameránál egy szabályos sokoldalú (t) hasábnak elrendezése,