15144. lajstromszámú szabadalom • Eljárás trieur lemezek czelláinak előállítására
_ 2 -hogy a sajtoló szerszámot egyúttal fúró gyanánt is kiképezzük. Magától értetődik, hogy a jelen találmány tárgyát képező eljárásnál ezen fúrónak szerepe lényegesen kiilömbözik attól, mellyel az a trieurleinezek gyártásánál követett eddigi eljárásokban bir. A míg ugyanis a fúró az eddigi eljárásoknál az anyagból anynyit távolított el. mint a mennyi a czella térfogatának felel meg, addig az a jelen találmány szerint csak fölíileti megmunkálást foganatosít; a külömbség tehát abban áll, hogy a szerszám a czellát lényegéhen anyagelmozdítás és nem úgy, mint eddig, anyagelválasztás által képezi ki a lemezben. A fúró tehát itt nem alkotó, hanem csak tökéletesbítő, élesítő munkát végez. A mellékelt rajzban a jelen eljárás foganatosítására szükséges fúró, valamint annak a trieurlemezbe való hatolásának egy fázisa és a kész czella vannak föltűntetve. Az 1. ábrában a trieurlemezbe felényire behatolt fúró van föltűntetve. A 2. ábra a czella metszetét a megmunkálás ezen pillanatában láttatja. A 3. ábra a trieurlemezben egészen behatolt fúrót tünteti föl. A 4. ábra a kész czelláknak metszete. Az 5. és 6. ábrák a fúrót két egymásra merőleges nézetben mutatják be. A 7. ábra a fúró alúlnézete: A 8. ábra metszet a 6. ábrának (x y) vonala szerint alulról nézve. A mint a rajzból látható, a fúró vége fólköralakú toldattal bír, mely kétoldalt le van kerekítve, úgy hogy a fúró forgatása közben ezen részével a trieurlemez anyagát nem bántja (6. ábra). A félköralakú toldatnak diametrálisan szemben fekvő részei (8. ábra) élesek és a czella simítására szolgálnak, míg a félköralakú toldat a tompa préselő bélyegzőt alkotja. A toldat síkjában vagy ehhez képest tetszőlegesen eltolva két vízszintes vágó él van elrendezve, melyek a fúró csúcsától a czella mélységének megfelelő távolságra esnek. Ezen vízszintes vágó élek a czella kiképzésének utolsó fázisában keletkező szakái lemetszésére vagyis a czella szélének élesítésére szolgálnak. (A 3. és 4. ábrák, melyek ezen részleteket tüntetik föl, világosság kedvéért torzítva vannak rajzolva.) SZABADALMI IGÉNY. Eljárás trieurleinezek czelláinak előállítására, jellemezve az által, hogy a czellákat tompa kerületein élekkel ellátott, a trieurlemez síkjára ferdén álló fúró segélyével préseljük ki a lemez anyagából és a czellák széleit egyidejűleg élesekre fúrjuk. il rajzlap melléklettel.! PALLAB RÉSZVÉN SÁO NYOMOAJA BUDAPESTEN-