15035. lajstromszámú szabadalom • Vízfűtésű kályha
tartályba, innen pedig a (10) csövön keresztül a (3) köpenybe áramlik, melyet minden oldalról érint. A hevétől megfosztott víz ezután a (11) csövön keresztül a (2) üstbe folyik vissza, a melyben az újból fölhevíttetik. Ekként tehát a kályhát csak egyszer kell megtöltenünk és utántöltés szükségtelen, a mennyiben az elpárolgó víz a kondenzácziós tartályban kondenzálódó égési termékek által bőven pótoltatik. A (14) gázcsővel előnyösen oly szabályozó szerkezetet kapcsolunk össze, mely a gázfogyasztást az egyes esetekben uralkodó hőmérséklethez képest önműködően szabályozza. A jelen találmány tárgyát kepező kályhában ennek sajátságos elrendezése folytán az égési gázokat kitűnően kihasználhatjuk; az erre vonatkozó kísérletek azt mutatták, hogy 1 m3 gáz 5000, esetleg több kalóriát fejleszt. A fűtőüstből távozó gázok hőjének újbóli elvonása a kondenzácziós tartályban azért igen előnyös, mivel a gázok a födél meneteiben igen nagy harántmetszeti fölületen elosztva akadálytalanul áramoltatnak át, miközben azok kondenzácziós vizüket közvetlenül az alattuk lévő tartályba bocsátják. Az által, hogy a kályha fölületei, az üst csekély részének kivételével, nincsenek a 2 — gázlángzó közvetlen hatásának alávetve, kellemetlen szag keletkezése teljesen megakadályoztatik és maga a kályha rendkívül megkíméltetik. Ily kályhákban természetesen szilárd vagy folyós tüzelő anyaggal is tüzelhetünk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vízfűtésű kályha, jellemezve az által, hogy (2) fűtőüst egy (3) vízköpennyel és egy (4) kondenzácziós tartállyal akként van egy fűtőtestté egyesítve, hogy az égési termékek előbb a fűtőüstön áramolnak át és ezzel hőjüknek legnagyobbrészét közlik, ez után pedig a kondenzácziós tartályba vezettetnek, a honnan azok újbóli hőközlés után a (9) huzamcsövön keresztül távoznak, oly czélból, hogy a kályhafölületeknek a gáz által való közvetlen fűtését és az égési termékek hatásosabb kihasználását érjük el. 2. Az 1. alatt igényelt kályhának egy foganatosítási alakja, jellemezve az által hogy a (4) kondenzácziós tartálynak (7) födele alsó oldalán (8) menetekkel van ellátva, oly czélból, hogy a kondenzácziós tartályba bevezetett égési termékek a víz egész fölszinét érintsék és hogy ez által a gázoknak lehetőleg előnyös hőelvonását érjük el. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOXDÁJA BUDAPESTEN