15016. lajstromszámú szabadalom • Újítások tészta és egyéb plasztikus anyag földolgozására szolgáló gépeken
- 2 -nek az (1) nyil irányával ellenkező irányú, vagyis kifelé tartó löketét a forgó (D) bütyök-korongnak az (E) emeltyű egy kiálló csapja köriil forgathatóan elrendezett (Dl) görgőjére gyakorolt hatása idézi elő. A kölyűnek a (C) súly esése által előidézett befelé tartó löket-hossza változik azon tészta-adag térfogata szerint, mely a (B) garatban foglalt masszából ezen befelé tartó löket az (N) osztó-szelenezére erősített (H) kés által levágatik. továbbá a fölosztandó tésztának ellenállása és konzisztencziája szerint. A (D) bütyöknek hatása alatt azonban a kölyű mindig legszélsőbb állásába vitetik hátra (lásd az 1. ábrát), mely hátrafelé tartó löket alatt a (C) súly azután ismét teljesen megemeltetik, hogy kész legyen a kölyű legközelebbi előretartó löketének létesítésére A gépnek összes mozgó részei alkalmas kerékáttételek közvetítésével a (J) lendítőkerék által hajtatnak, mely szíjáttétel segélyével egy tetszőleges alkalmas helyzetben elrendezett előtengelytől nyeri mozgását. A (J) lend-kerék koszorúja annak agyával nincsen karok vagy küllők által összekötve, hanem alkalmas tárcsa által, mely ekként a lendkerék és a gép-állványzat szomszédos része között elrendezett fogaskerekeknek elfödésére szolgál. A hajtó (J) lendkerék és a vele összekötött kis (K) fogaskerék lazán van az (L) tengelynek kinyúló végére szerelve, mely tengelynek középső részére a föntebb említett (D) bütyök-korong van ráékelve vagy másként ráerősítve. A (K) fogaskerék az (M) tengelyen iilő (Ml) fogaskerékkel kepcsolódik, míg az ugyanazon tengelyen alkalmazott (M2) fogaskerék az (L) tengelynek (Ll) fogaskerekét és így az utóbbi tengelyt is hajtja. Az (A) kölyűnek előretartó lökete által előretolt tészta-adagnak befogadására szolgáló kamrákra osztott (N) osztó-szelenczének ide-oda járó mozgását az (N3) tengelyen ülő (Nl N2) bütyök-korongoknak az egyik végükön velük összekötött (N4 N5) rudakra gyakorolt behatása idézi elő (3. ábra), mely rudaknak másik vége elállíthatóan van az (N) szelenczének oldalas nyúlványaival összekötve. Az (N) szelenczének osztó-kamráiban lévő tésztának az (Al) fő-szelenczében tartalmazott tésztától való elvágására szolgáló (0) kést a (Pl) emeltyűnek (1. ábra) egyik végére beható (P) bütyök-korong mozgatja föl-alá, mely utóbbi a gépnek oldal-állványzata között az (N3) tengelyre van erősítve. A (Pl) emeltyű a (P2) tengelyre van erősítve, mely a külső végeiken az (0) késsel összekötött (P3 P4) emeltyűket is hordja. Az (N3) tengelyt az (L) tengelynek (L2) fogaskereke hajtja, az (L3) kerék közvetítésével, mely utóbbi egyszersmind az (N3) tengelynek (N4) fogaskerekével is kapcsolódik. Azon szerkezet, mely a tésztának a kivánt súlyú adagokba való fölosztását lehetővé teszi, a következő: az (N) szelenczének mindegyik kamrájában alkalmazott (Q) dugattyúknak (Ql) rúdjai a (Q2) keresztfejjel vannak összekötve, melyhez az 5. és 6. ábrákon nagyobb léptekben föltüntetett módon a (Q3) rúd van erősítve, mely az ÍN) osztó-szelenczének (R Rl) toldataiba csavarolt (Q4) szelenczén jár át. A kívül csavarmenettel ellátott (Q4) szelenczének feje a (Q5) nyúlványokkal vagy fogantyúkkal bír, melyek segélyével az, az (R Rl) nyúlványoknak anyacsavarmenetében könynyen elállítható; a (Q4) hüvelyt beállított helyzetében a (Q6) csavaranya tartja meg, mely szintén fogantyúkkal van ellátva. A (Q3) rúdnak külső végére a (Q7) karima vagy nyak-gyűrű van erősítve. Az (R Rl) toldatoknak az (Nl N2) bütykök és (N4 N5) rudak közvetítésével ide-oda mozgatott (N) osztó-szelenczével való együtt jártakor a (Q2) keresztfej az ahhoz csatlakozó (Ql) rudakkal és (Q) dugattyúkkal együtt szintén ide-oda járó mozgásban részesíttetik. a tészta adagoknak kibocsátására, még pedig ezen mozgatás az egyik irányban az (R Rl) toldatok czentrális részének a külső (Q7) karimával való érintkezése által és a másik irányban a beállítható (Q4) hüvelynek a (Q2) keresztfejjel való érintkezése által idéztetik elő, mely utóbbinak mozgása az (A2 A3) vezetékekbe illesztett (2. ábra) (Q8) ütközők által határoltatik. Minthogy a (Q7)