14834. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fal- és födémborításokra, valamint hasonló czélokra szolgáló lemezeknek papírból vagy más formálható anyagból való előállítására
állított lemezek igen rég óta használt fához hasonlítanak, melyeknél a puharészek lassanként lekoptak, míg a keményebb részek megmaradtak. A hatás még az által is emelhető, hogy a domborodó részek sötétebbre vagy világosabbra festetnek, mely úgy érhető el, hogy a kiálló részek festékkel bevonatnak, vagy azokról a festék részben letöröltetik. Ezen borítás a domborodó faerezéseu kívül még más mintázással is ellátható, mint pl. kiálló vagy bemélyedő kerettel, illetve lécczel (4 ábra). Ezek szintén lehetnek simán vagy kidomborodóan erezve vagy máskép díszítve (7.—8. ábra), azonban tetszésszerinti díszítések is alkalmazhatók. Ezen új kárpit természetes fával együtt is használható pl. oly módon, hogy a kárpit képezi a mezőt, mely természetes fakerettel vehető körül. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás fal- és födémborításokra, valamint hasonló czélokra szolgáló lemezeknek papírból vagy más formálható anyagból való előállítására, jellemezve az által, hogy a természetes fát, — legczélszerűbben puhafát — homokfuvóval addig fuvatunk, míg puhább részei helyén egyenletes bemélyedés keletkezik, az erezés pedig plasztikusan kiemelkedik; ezután az így megmunkált fáról ismert módon mintákat készítünk, melyek segélyével papíranyag vagy más formálható anyagból való lemezekre sajtolás, hengerlés vagy más ismert módon a természetes fához hasonló plasztikus erezés állíttatik elő, mely lemezek esetleg egyéb alakokkal is diszíthetők azon ezélból, hogy a fához csalódásig hű és tartós fal- és födémbontásokra legyenek alkalmazhatók. 2. Az 1. alatt igényelt eljárás szerint készült lemezek kiemelkedő vagy bemélyedő részeinek különböző sziliekkel való festése azon ezélból, hogy a hatás emeltessék. (1 rajzlap melléklettel.) FALLAK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA RUDAFKSTfcN