14826. lajstromszámú szabadalom • Újítás boronafogakon

Megjelent 1899. évi junius lió 1 2-én. MAGY SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 14826. szám. X/a. OSZTÁLY. Újítás boronafogakon. KRAUS JÁNOS KOVÁCSMESTER SCHWABMUENCHENBEN. A szabadalom bejelentésének napja 1898 november hó 16-ika A jelen találmány tárgyát egy újítás bo­ronafogakon képezi, a mely főképen a fogak alakjainak megváltoztatásában fekszik. A boronafog a jelen újítás szerint a mel­lékelt rajzban van föltüutetve és pedig: 1. ábra egy elölnézet, 2. ábra egy oldalnézet. 3. ábra egy alaprajz. Az eddig használt boronafogak általáno­san kerek vagy négyszögletű keresztmet­szettel bírtak, melynek külömböző hátrányai voltak. Ez fogak vágóhatása oly csekély volt, hogy azok az eke által előbb fölszakított földgöröngyöt nem vágták szét, illetőleg nem aprították föl, hanem, ha az szilárdabb volt, a borona által többnyire csak előre tolták. A jelen találmány szerint előállított (1) boronafog tőralakú, két oldalon élesen össze­futó és két éllel van ellátva, azonkívül hegye fölé méretének megfelelőleg mindig vékonyabb lesz, úgy hogy alapján, mellyel egyszersmind a borona állványán van be­illesztve. legvastagabb és ezen a helyen el­törés ellen a legnagyobb ellentállással is bír. Természetszerűleg a boronafog igénybe vétele az eltörésre itt a legnagyobb. Fölső részén egy nagy szélesedéssel és a (2) illesz­tékkel bír, a mely utóbbin a (3) csavar van fölszerelve. Ennek és a rajta ülő (4) csavar­anya közvetítése által lesz a boronafog az állványon fölerősítve, úgy hogy annak ki­könnyen eszközölhető. cserélése igen SZABADALMI IGÉNY. Újítás boronafogakon. azáltal jellemezve, hogy az (1) boronafog egy tőralakkal és ugyan olyan keresztmetszettel és két éllel bír, minél a vastagabb részén föl­szerelt (2) illeszték, a (3) csavar és (4) csavaranya közvetítése által a borona­fog fölerősítésére szolgál. (1 rajzlap melléklettel.) ULLA: RK6ZVÉNVL AWSASXG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Thumbnails
Contents