14705. lajstromszámú szabadalom • Javítás automatikus távbeszélő kikapcsolókon
külső áramzárok segélyével foganatosítható. Az utóbbi esetben az áramzárás előnyösen az áramzáró (Gr) rúgó által idéztetik elő, melyhez a homokórának másik (B) csúcsa hozzáfekszik. A homok vagy folyadék nagyobb részének átömlése után a homokórának forgási nyomatéka a (B) csúcs és a (G) rúgó közti súrlódást ill. a rugónak feszítő erejét leküzdi és az óra a vonalkázottan föltiintetett állásba jut, vagyis az áram megszakíttatik. Ha a közvetítő hivatal megszólítása után kitűnik, hogy a kivánt összeköttetés nem létesíthető, akkor az (E) gombot egyszerűen a 2. ábrában látható állásba lefelé toljuk; a homokóra ezen mozgást követi és az áram egyelőre meg van szakítva, de a higanynak átömlése is meg van akadályozva, úgy hogy néhány perez múlva a közvetítő hivatalt újabb pénzdarab bedobása nélkül fölhívhatjuk. Ezt többször ismételhetjük, habár minden alkalommal kis időt veszítünk. Ha az áramzárás maga a homokóra folyadéka által föganato3Íttatik, akkor a (G) rúgót elhagyhatjuk. Ezen esetben a homokóra akkor fog a rézsútos állásból a függélyesbe térni, mikor a készülék egyszeri használatára meghatározott időnek fele, eltelt. A készüléknek ily elrendezésénél megakadályozható. hogy valamely beszélgetés befejezése után, mely "a fél időmértéknél tovább tartott, újabb pénzdarab bedobása nélkül újabb beszélgetés legyen megkezdhető. A (H) tolattyú a(C) hasítéknak elzárására szolgál; ezen tolattyú ezenkívül még arra is használható, hogy a pénz bedobására szolgáló (1) nyilást elzárja, úgy hogy ez csak akkor legyen nyitva, a. mikor a tolattyúnak (K) nyílása épen alatta van. Ezáltal megakadályozzuk azt. hogy akkor lehessen pénzdarabokat bedobni, mikor a homokóra egy előbbi beszélő által pl. a 2. ábrában föltiintetett állásban hagyatott, melynél a homokórával összekötött pénzzseb nincsen a bedobó nyilás alatt. Ha az áram a folyadék közvetítésével záratik, akkor az órának rézsútos állása az áramzárás közben nem szükséges; ha azt akarjuk* hogy az óra az áramzárás alatt függélyes állásban legyen, a 3. ábrában látható elrendezést kell használni, a hol is a ruganyos (FI) horog a homokóra mozgását mindkét irányban zárja. Előnyös azomban ezen áramzárásnál is az órának rézsútos állása, mivel ezáltal elérjük, hogy a fölbillenésnél egy csengő a beszélőt figyelmezteti, hogy a beszélési idő nemsokára letelik. SZABADALMI IGÉNY. Javítás oly automatikus távbeszélő-kikapcsolókon, melyeknél az áramot egy forgatható homokóra szakítja meg, mely szerkezet segélyével a homokóra ideiglenes vízszintes állásba hozható, jellemezve egy a szekrényben a (H) födő lemezen elrendezett (F) horog által, mely a homokórát kontaktus-záró állásában rögzíti és mely egy a szekrény külső oldalán kinyúló (E) gomb segélyével akként tolható el, hogy a homokóra a horog eltolatása által vízszintes állásba hozható, hogy ez által az összeköttetést veszteség nélkül ideiglenesen megszakíthassuk. il rajzlap melléklettől.) SV.L_L.AS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN