14614. lajstromszámú szabadalom • Kocsi élő halak szállítására

— 2 — A (VI) vezeték segélyével a vizet fölül­ről vezetjük a szűrőbe és alulról a (V2) ve­zetéken át szívatjuk a (P) szivattyúba. Ez a vizet a (V3) vezetéken a (C) telítőbe emeli, hol azt levegővel telítjük. A telítőből a víz egy esővezetékbe folyik, mely két ágra ága­zik el. Ezen ágak mindegyike csapok se­gélyével zárható el, úgy. hogy a vizet tet­szés szerint az (0) vagy az (I) térben levő spirálcsövekbe lehet vezetni. Ezek a terek lehetőleg jól szigetelő kettős fallal vannak ellátva és a víz melegítésére, illetőleg hűté­sére szolgálnak. Ebből a czélból az (0) tér­ben egy kályha van, míg az (I) tér jéggel tölthető. Az (0) tér fala azbeszttel, az (I) tér fala zinkbádoggal van burkolva, mindkét tér ajtókon át közelíthető meg. még pedig az (O) tér a kocsi kisebb, az (I) tér annak nagyobb kamarájából. A jeget egy a kocsi födelén alkalmazott garaton lehet betölteni. Ha kivánatos, a kályhát a kocsi alatt is lehet alkalmazni. Ha a víz az (0) illetőleg (I) térben levő spirálisokon áthaladt, a haltartály fenekén fekvő (V4) vezeték számos furatán a hal­tartályba vezetjük. A víznek levegővel való telítésére egy (R) légszivattyú szolgál. Ettől az (Ll) veze­ték indul ki, melyből egy (L2) vezeték a haltartályba vezet és ennek fölső szélén nyúlik el. Ez az (L2) vezeték számos kis (m) csővel van ellátva, melyek a haltartályban levő vízbe merülnek. Az (Ll) cső másik (L3) elágazása a (C) telítőbe vezet, hol a víz a levegőt elnyeli. Ez a telítő az 5. ábrán van nagyob mértékben megrajzolva, még pedig a telítő fölső része. A készüléknek három fala van. A levegőt az (L3) vezetéken a két fölső fal között levő (x) térbe és a vizet a (V3) vezetéken a két alsó fal között levő (v) térbe vezetjük be. A levegő a szűk (s) csöveken áramlik ki, melyek ama vízsuga­rakba nyúlnak, melyek a kis (t) csövekből áramlanak ki. Az (x) tér azonkívül az (n) csövön, inely egy csappal van ellátva, a külső levegővel köz'okekik. A telítőkészűlék mellső részén egy vízszinmutató üveg van alkalmazva. Úgy a víz, mint a légszivattyú hajtására a kocsi futótengelye szolgál, úgy, hogy ev­vel a szivattyú maximális sebessége is meg van határozva. A tartalékerőt kézi, esetleg elektromos erő vagy sűrített levegő szolgál­tatja, ezért a kocsi kisebbik rekeszében egy (F) tér van, hol az akkumulátorok vagy a légtartály állítható föl; a szivattyúk alkal­mas kötések segélyével kapcsolhatók ki vagy be. Az (F) térben a szükséges segéd­eszközök is elhelyezhetők, pl. egy kis kézi­szivattyú és megfelelő tömlővezetékek, mely arra szolgál, hogy a haltartályt tengeri ha­lak szállításánál tengervízzel meg lehessen tölteni. A víz elvezetésére a haltartály vé­gén alkalmazott, csappal ellátott cső szol­gál. A (G) tér, mely a szűrő és a telítő között van, szénraktár gyanánt használható. A nagy rekesz homlokfala alúl fölfelé eltolható, hogy a haltartályt ki lehessen húzni. Azonkívül az oldalfalakon is két-két tolóajtó van, melyek közül az egyik a hal­tartályhoz, a másik a munkatérbe vezet. Mint az a mondottakból kitűnik, a halak folytonosan ugyanabban a vízben maradnak és ezért a tengeri halakat jóval messzebb lehet szállítani, mint eddig lehetséges volt. SZABADALMI IGÉYEK. 1. Kocsi élőhalak szállításái által jel­lemezve, hogy a két rekeszre osztott kocsi egyik rekesze jól van szigetelve és egy a födél alatt elhelyezett hűtőbe­rendezéssel, továbbá egy (A) haltartály­lyal van ellátva, mely tartály a fenekén levő (VI) csövön a másik rekeszben al­kalmazott, megfelelő szűrővel ellátott zárt (B) tartállyal közlekedik, mely tar­tály egy szivattyú közbeiktatásával (C) telítővel van összekötve, eme telítő pe­dig egy (I) hűtő vagy (0) melegítő tér­rel, úgy, hogy a haltartályba mindig kellő hőmérsékletű, levegővel eléggé telített víz jut be. 2. Az 1. alatt említett, a víznek levegővel való telítésére szolgáló tartály egy kivi­teli módozata, jellemezve egy zárt, há­rom egymás fölött fekvő térre osztott (C) tartály által, melyek közül az (y)

Next

/
Thumbnails
Contents