14596. lajstromszámú szabadalom • Újítások kovácstűzhelyeken

födéllel (a) csukló által van összekötve. A szekrény fenekének egy kivágása alatt van az öntött- vas (C) tüzszekrény rászögecselve, a melyhez (Cl) légszekrény van hozzáöntve. A levegő a tüzszekrény fenék (c) nyilásain át hatol be és a légszekrény fenék (cl) nyí­lásán át, a mely egy (c2) tolattyú által zár­ható el, lehet az áthullott hamut eltávolítani. A szekrényfenék négy (d d d d) sar­kához közel a (D D Dl Dl) összehajt­ható lábak számára csapágyvillák vannak csavaranyákkal megerősítve. Minden láb a (dl) csukló által kapcsolt két részből oly­ként van összeállítva, hogy a tagok befelé összehajthatok és hogy az egymáson fekvő féldarabokat a 6. és 7. ábrákból látható módon lehet az (A) szekrénybe beforgatni. A fölállított tűzhelynél a munkástól távolabb levő (Dl Dl) lábakon az (E) fujtató a rajta megerősített (e) fülek által, a melyeken át a (dl) csuklók peczkei mennek, van állan­dóan de forgathatóan összekötve. A további két,-a munkáshoz közelebb lévő (D D) láb a (dl) csukló által kapcsolt ré­szeik érintkezési fölületein félhengeralakú (d2) bemélyedésekkel birnak. a melyek a fujtatón alkalmazott forgócsappal bíró (el) karok számára csapágyul szolgálnak. A (D D Dl Dl) lábak merevítése czéljából azok alsó végei egy kereszt által köttetnek össze, mely egy középső (P) hevederből és ezen forgatható négy (f f f f) karból áll. Ezen karok egyike külső végén (fl) szemmel bir (lásd 1. ábrát), mely egy a lábon lévő lyukba állandóan be van akasztva, míg a többi karok csupán (f2) kampókkal bírnak, melyekkel a megfelelő lábakon lévő nyílásokba akasztatnak. Az eddig mondottakból világos, hogy mi­után az összecsomagolandó kovácstűzhelyet úgy döntöttük föl, hogy lábai fölfelé álla­nak és az (F f f f f) merevítő keresz­tet kikapcsoltuk és a 4. ábrában pontozott helyzetbe forgattuk, a (D D Dl Dl) lá­baknak és az (E) fujtatónak az (A) szek­rénybe való helyezése czéljából először (el el)-nél kapcsoljuk ki a fújtatót és 180°-al elforgatva, a 6. ábrában látható helyzetbe hozzuk. A fujtató szabaddá tétele czéljából a (d2 d2) hézagok által képezett forgócsap csapágyakat kinyitjuk, a mennyiben a (D D) lábak szabad végeit áthajlítjuk. Ha ezután az (E) fújtatót a (Dl Dl) forgócsapjai kö­rül 180°-al elforgattuk akkor a (D D) lá­bakat a fi. és 7. ábrából látható helyzetbe csaphatjuk össze és ezután a fújtatót magát és a vele állandóan kapcsolt (D1 Dl) lá­bakat berakhatjuk. A kovácstűzhely többi részei még a fuj­tató hajtására szolgáló lengő tengely, a légcső és a (B) szekrényfödél támasztója. Az említett (G) tengely (g) csapágyai a (D D) lábakhoz vannak erősítve. A (g) csapágyakon kivül a (G) tengelyen két (gl gl) haránt irányú kar van, a melyeken a (g2 g2) húzórudak függnek, a melyeknek az (E) fuj­tató fölemelendő alsó lapjával való össze­köttetése czéljából a lemezen (e2 e2) rete­szek vannak alkalmazva. A (G) tengely számára szolgáló (Gl) hajtó­emeltyű egy rövid (g3) hüvelybe van dugva és egy (g4) peczket hord, mely a (G) ten­gely (g5) karjának rovátékában mozog. Te­hát a (G) emeltyűt, miután a (g3) hüvelyből kihúzatott, a (g5) kar mellett behajtható úgy a mint azt 6. és 7. ábrák mutatják. A (H) légcső alsó végén (h) karmantyú van, mely a fujtató fölső rekeszének (sza­bályozó) csőtoldatára rátolatik, míg fölső végén (hl) csőtoldattal bir, mely a (Cl) lég­kamra (c3) légvezetékébe tolandó. A (H) légcső elveszítésének lehetősége úgy van megszüntetve, hogy azt (h2) lánczocska segélyével az (E) fujtató (e) füléhez füg­gesztjük. A mi végül a munkaasztal gyanánt sze­replő (B) szekrényfödél alátámasztására szol­gáló lábat illeti, ez egy rövidebb (bl) fölső részből és egy hosszabb (b2) alsó részből áll. A rövidebb (bl) fölső rész a födél külső oldalfalán (b3) csap körül foroghat és a (bl) és (b2) rész (b4) csap által van összekötve, míg az egymást födő végeken eltolható (b5) hüvely a láb merevítésére szolgál. A 4. ábrában az összehajtott és (B) födélbe he­lyezett láb pontozottan van jelölve.

Next

/
Thumbnails
Contents