14383. lajstromszámú szabadalom • Eljárás teljesen átfehérített és megfestett spanyolnád előállítására

a fölső fölület alatt fekvő réteg lényegesen lassabban támadtatik meg, mint a többi réteg. Ha azonban, a mint azt a jelen találmány előírja, arról gondoskodunk, hogy a fehérítő folyadék már kezdettől a nád minden réte­gét egyidejűleg megtámadja, akkor megfe­lelően tökéletes és egyenletes átfehérítést kapunk és a «tojássárga» keletkezése meg van akadályozva. Föltaláló továbbá azt tapasztalta, hogy ha káliumvegyületeket használunk az eddigi, az alkálikus kova eltávolításánál szokásos szóda helyett, a zavaró tojássárga nem lép föl olyan mértékben, habár eleintén a nád meglehetősen erősen barnára festődik. A megadott módszerek által tehát meg van a lehetőség, a mely eddig nem ismer­tetett föl, hogy a kovától meg nem fosztott nád teljesen átfehéríttessék és ezáltal elér­jük azon új technikai hatást, hogy bár­milyen tetszőleges, akármilyen sötét termé­szetes színű nád, mégis ugyanolyan világos­szinúre fehéríthető, úgy hogy minden utó­lagos kiválogatás teljesen elmaradhat. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás teljesen átfehérített, illetve át­fehérített és festett spanyol nád előállí­tására, melynél a fehérítő folyadéknak egyidejűleg a nád minden rétegéhez utat nyitunk, jellemezve az által, hogy a kovától meg nem fosztott nádat fehérí­tés közben való nyomásingadozások alkal­mazása vagy — előnyösen alkálikus ol­datokkal való — kémiai előkezelés vagy mindkét módszer alkalmazása útján töké­letesen átfehérítjük és azután ismert módon festjük. 2. Az 1. igény szerinti eljárás egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a ková­tól meg nem fosztott nádat fehérítés előtt 12—24 órán át körülbelül 6% os hideg kálihidrátoldattal kezeljük. 3. Az 1. igény szerinti eljárás egy kiviteli alakja, jellemezve az által, hogy a ková­tól meg nem fosztott nádat oly fehérítő fürdőben fehérítjük át tökéletesen, mely­hez valamely alkálikus oldatot adtunk. 4. Az 1—3. igények szerint előállított fe­hérített, illetve fehérített és festett, a kovától meg nem fosztott spanyol nád mint az ipar új terméke. PALLAS RK6EVÉNVTARSAS/G NYOMDXJA BUDAPESTKN

Next

/
Thumbnails
Contents