14314. lajstromszámú szabadalom • Újítások nagykaliberű önműködő lövegeken

7 -zettetett, a mikor is az emeltyű a (31) ki­lincsbe ütközik. Hogy ezután a tölténynek a cső előre­járta közben bekövetkezhető visszacsúszása megakadályoztassék, a 21. ábra szerint a závárzattömben a kalapács alatt egy saját tengelye körül függélyesen lendíthető (34) retesz van ágyazva, mely egy kis lemezrúgó hatása alatt rendesen lefelé nyomatik és homlokfölületével a töltényfenék fölső széle mögé fekszik, mihelyt a (35) záró rész a retesz mögött kikapcsoltatik. Ez utóbbi a (36) peczek (21 — 23. ábrák) nyomása által foganatosíttatik (mely a hátsó csőfenékré­szen van elrendezve), mihelyt az (0) töltő­emeltyű arra ütközik. Ezen (36) peczek az első biztosítékot mű­ködtető (31) kilincsnek egy hasítékán van átvezetve és mihelyt az (0) töltőemeltyű a töltés befejezése után itt fölcsappan, a (28) csapszög visszahúzatik és a (34) retesz kikapcsoltatik. Mikor a závárzattömi) lefelé jár, a (34) retesz egy a mellső závárzatnyí­lás belső fölületén elrendezett (37) ütközőbe ütközik, a retesz záró állásba fordul (22 ábra) és nem áll útjában az üres töltény­nek, midőn ez lövés után kilöketik. A (25) závárzattoldat a (33) rekesztőre gyakorol nyomást és ezzel a (31) kilincset ismét kikapcsolja, úgy hogy a (28) csapszög a závárzat nyitásakor ennek hézagolásába azonnal ismét beilleszkedik. Irányzó szerkezet. A 9—13. ábrákban már a lövegen bemu­tatott irányzó szerkezet a 24. ábrában föl­tűntetett keresztmetszetben ill. a 25. ábra­beli megfelelő oldalnézet alapján még rész­letesebben megmagyarázható. A lövegcső két oldalán két, nyitott olda­lukkal egymás felé fordított (U) alakú (38) sín van elrendezve, melyek az (A) keret mellső részének (40) csapágyaiban elrende­zett (39) csapok körül forgathatók. A (41 irányzékcsapok a cső mozgásakor a (38) sínekben csúsznak és ezen csúsztató sínek alatt a (42) szegmentek vannak megerősítve, melyeknek fogkoszorúi a (44) tengelyen el­rendezett két (42) fogaskerékkel kapcsolód­nak. Ezen tengely az (A) keret előtt elren­dezett két (45) csapágyban forgatható és az (Hl) forgattyú vagy pedig fogaskerék és csiga segélyével mótor által működtetik. Az ikerlöveg működése. A leírt szerkezetű ikerlöveg munkafolya­mata a következő: Mindkét löveget előbb valamely mecha­nikus segédeszköz segélyével a töltőállásba hozzuk. A hengerek folyadékkal ill. nyomás alatt álló levegővel vannak megtöltve és mindkét löveg töltőszelenczéjébe egy-egy­töltény van behelyezve. Az (I) löveg kézzel van töltve, a mennyiben a csőnek töltény­fészkébe a töltényt kézzel vezettük be. Ez­után a működés bevezetése czéljából a (pl) emeltyűnek a (II) lövegen fekvő (spl) záró kilincsét kezünkkel kikapcsoljuk. Az ekkor fesztelendő rúgónak ill. levegőnek nyomása az (I) lövegnek fölső lövegtalpát a lövési állásba tolja. Ez, a mint az a 8637. sz. törzsszabadalomban le van írva, első automatikus hatás gyanánt a závárzatnak zárását és egyidejűleg a (II) löveg töltő szerkezetének működtetését idézi elő. (1. ábra fölűlnézetét.) Az (I) löveg fölső löveg­talpának befejezett előremozgása után a (II) löveg tehát tölténnyel a csövében, bizto­sított záró kilinccsel az erőgyűjtőjét működ­tető (az (I) löveg melletti) (p2) emeltyű fö­lött és nyitott závárzattal a töltőállásban van. Az irányzó szerkezet az (I) löveget az előrefutás közben a beállított magassági irányba vitte, úgy hogy az már most vagy egy villamos szerkezet közvetítésével vagy pedig az éknek önműködő mechanikus be­rendezése által elsiittetik, a mennyiben a závárzatnak feszítő rúgója, midőn a závár­zat teljesen zárva van, önműködően kikap­csolódik. Az elsütés után az (I) lövegnek fölső lövegtalpa az alsó lövegtalpnak csúsz­tató sínjein a lépcsőszerű (a) támaszig visz­szafut és ebbe beleütközik. Ezen visszamoz­gás által a (b) erőgyűjtő emeltyű vissza­csappantatott és az erőgyűjtő az emeltyűk kilendídésének megfelelően megfeszíttetett. A (b) emeltyűvel egyidejűleg ennek (bl) tengelye és ezzel az (I) lövegtalp külső ol-

Next

/
Thumbnails
Contents