14213. lajstromszámú szabadalom • Újítások sörös kancsókon

Megjelent 1899. évi április hó 19-én. MAÜY. iga KIR. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEI RAS 14218. szám. XVIII'.i. OSZTÁLY. Újítások sörös kancsókon. REDLICH SÁMUEL IGAZGATÓ SOPRONBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1898 október hó 5-ike. A közönségesen használt, rendesen üveg bői vagy kerámiái anyagokból készült sörös kancsóknak nagy hátránya az, hogy füleik könnyen letörnek és hogy nem elegendően tömített zárásuk folytán a bennük lévő sör­ből a szénsav kiáramlik, a sör pedig csak­hamar Ízetlenné lesz. A jelen találmány tárgyát képező újítá­sok ezen hátrányokat levehető és köny­nyen kicserélhető fül és a korsó száján el­rendezett légzáró zár által kerülik el; ezen utóbbi berendezés következtében a korsó­ban sokkal nagyobb sörmennyiségeket szál­líthatunk mint a palaczkokban, a nélkül, hogy a sört át kellene töltenünk, vagy a korsóba szénsavat nyomnunk. A mellékelt rajzban a találmány tárgya egynéhány foganatosítási alakjában van be­mutatva. Az 1. ábra a korsó oldalnézete. A 2. ábra metszet az 1. ábrának x—x vonala szerint, mely a korsónak és a leve­hető fülnek összeköttetését mutatja. A 3. ábra metszet az 1. ábrának y—y vonala szerint a kancsófülön és ennek rög­zítő szerkezetén át. A 4. ábra a zár fölűlnézete. Az 5. ábra metszet a 4. ábrának z—z vonala szerint. A 6 ábra a zár egy másik foganatosítási alakja. A 7. ábra ezen zár függélyes metszete. Az üvegből, kerámiái anyagból, esetleg fémből készült (A) korsón a fecskefarkala­kúan bemetszett (a) toldatok vannak elren­dezve, melyekre a (b) vezetékekkel ellátott (B) fület alulról fölfelé toljuk rá. A fülnek a korsón való eltávolodását és arról való leesését a fül fölső részében elrendezett c2 horonyban eltolódó és a cl fogantyúval ellátott (c) toló akadályozza meg, mely a korsó tengelyére merőleges irányban a fölső (a) toldat fölött a korsó faláig eltolható, minek folytán a korsó füle az (a) korsótoldatokon el nem tolódik. A fület tehát szükség esetében, igy pl. könnyebb elcsomagolás kedvéért, könnyen levehetjük, a korsó eltörése esetében pedig más korsóra alkalmazhatjuk. A megtöltött korsónak a 4 —5. ábra sze­rint foganatosított légtömített elzárása czél­jából a korsónak legczélszerűbben csőtoldat­alakú (al) száját a (d) hüvellyel látjuk el, melyet az (al) és a (d) részeknek összeeső hornyaiba tolt, tetszésszerinti keresztmet-

Next

/
Thumbnails
Contents