14150. lajstromszámú szabadalom • Följegyző készülék emelt terhek számára
— 2 — het újabb föl jegyzést, ha az (al) horogra egy újabb terhet akasztunk. A vonórúdnak följegyzés kikerülése czéljából lehúzott helyzetben való megtartása és újabb súlynak beakasztása e szerint kizártnak tekinthető, mivel (b b) zárókilincsek minden szállítás után föloldandók, hogy ez által az (a) rúd fölemelkedhessék. A följegyző-készűiék természetesen úgy van berendezve hogy a rúd fölemelkedése közben nem hat a készülékre, abban az esetben, ha a följegyzés már a rúd siilyedésénél tényleg bekövetkezett és viszont, hogy a rúd sülyedése közben nem hat a készülékre, ha a följegyzés a rúd emelkedése közben következik be. Végül az is lehetséges, hogy a rúdnak mindkét mozgása szolgál a följegyzés előidézésére. A rajzon föltüntetett (f f) rúgok helyett más szerkezet is alkalmazható a horogrúd fölemelésére. Ha a beakasztásra szolgáló részt egy a 3. és 4. ábra szerinti himba képezi, akkor ez megterhelés esetén (c3) rúgó hatása ellenében egy (b) zárkilincs felé lendül. A himbát ezen lehúzott helyzetében a (b) zárókilitics rögzíti, melynek horogja például az által lesz elzárva, hogy szabad vége a (G) hüvelyre erősített két (dl dl) lap közé kerül. E helyett azonban a zárás úgy is elérhető, ha a horog szabad vége a hüvelyre ráfekszik. Ha a terhet lefektettük és (b) kilincset kulcs segélyével fölnyitottuk, akkor a (c3) rúgó a himbát eredeti helyzetébe visszahúzza s a teher e nyitott horogról levehető. Ezen készüléknél a himbállak mozgása eszközli a följegyzést. SZABADALMI IGÉNY. Följegyző-készűiék fölemelt terhek számára, az által jellemezve, hogy a tehervonó közegre (kötél, sodrony stb.) akasztandó hüvelyben a beakasztásra szolgáló és (al) elzárható horoggal ellátott (a, illetve a2) alkatrész, a teher által lehúzott, beakasztásra szolgáló alkatrészt rögzítő (b) kilincs, a nem rögzített, beakasztásra szolgáló részt fölemelő (f f), illetve (c3) alkatrész és egy a mozgatott beakasztásra szolgáló alkatrész által befolyásolt (R) följegyző-készűiék van elrendezve, oly czélból, hogy a beakasztásra szolgáló alkatrész mozgása következtében minden teherszállítást följegyezzen. (2 rajzlap melléklettel.) l'allan részvénytársa&ag nyomdája Uuiidpe&left