14016. lajstromszámú szabadalom • Újítások vágóhidi berendezéseken

Megjelent 189Í). évi márczins hó 13-án. MAG V. KIK SZABADALMI H I V ATA L SZABADALMI LEIRAS 14016. szám. I V/e. OSZTÁLY. Újítások vágóhídi berendezéseken PRAGER MASCHINENBAU ACTIEN-GESELLSCHAFT CZÉG PRÁGÁBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1898 szeptember hó 12-ike. A találmány tárgyát képező szerkezetek­nek első sorban az a czéljuk, hogy vala­mely leölt, a föltaglalás czéljából a remtar­tóra fölfüggesztett állatot a föltaglalás meg­kezdésénél, vagy a föltaglalás közben, miközben az a remtartón függ, a szükség­letnek megfelelően többé-kevésbbé kifeszít­hessük és hogy azt egy hosszirányban két vagy több részre vághassuk, ennek meg­történte után pedig a fölfüggesztett két vagy több részt egymáshoz annyira közelít­hessük, hogy a luíst már a vágóhelyiségben lehessen a vágóhíd futódaruira függeszteni és a remtartókról levenni, tehát hogy ne kelljen a húst a remtartókkal együtt a hűtő­helyiségbe vinni és ott a remtartókról le­akasztani. A berendezés segélyével ennek következtében sok helyet takarítunk meg. De azonkívül még az is czélja a talál­mánynak, hogy a két vagy több részre föl­tagolt állatot, melyet a futódarúra függesz­tettek, akár a vágóhelyiségben, akár pedig ha ezt a helyi viszonyok indokolják, — a hűtőhelyiségben keresztirányban is ré­szekre lehessen tagolni és az összes része­ket ugyanarra a futódarúkocsira fölfüggesz­teni. Lehetővé teszi ez a berendezés, hogy a futódarun magasabban t'iiggő részeket a mészáros annyira leeressze, hogy ezt a pad­lón állva vehesse le a horogról, vagy pe­dig, hogy a fadarúval közvetlenül a saját bérelt hűtőkamarájába szállíthassa, esetleg közvetlenül a futódarú-kocsiról a vágó­vagy hűtőhelyiségben álló kocsijára rak­hassa, a nélkül, hogy ebből a czélból eze­ket a magasabban függő részeket egy föl­húzó-készűlékre vagy csigasorra kellene függesztenie. Ennek következtében a vágó­helyiségben levő fölhúzók — ha a fölné­gyelés a vágóhelyiségben történik — azon­nal, a mint a fölbontás és a felezés meg­történt, azonnal más levágott marha fölfüg­gesztésére használhatók, a hűtőhelyiségben pedig — ha a fölnégyelés és a további föltagolás ott megy végbe - fölhúzók egy­általában fölöslegesek. A csatolt rajzok 1—5. ábráján látható az állat kifeszítésére szolgáló berendezés egy egyszerű vagy kettős (mint azt megrajzol­tuk) vagy több részből álló (t) remtartóból áll, melynek négyszögletes vagy más ke­resztmetszete van, és az (s sl) kötelek segélyével egy vágóhídi fölvonó-készűléken függ. A (t) remtartón a hornyolt futócsigák futnak, melyek kengyellel vagy horoggal

Next

/
Thumbnails
Contents