13976. lajstromszámú szabadalom • Eljárás mintázott szövetek előállítására

Megjelent 1899Í). évi márczius hó 8-án. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 13976. szám. XIV/b. OSZTÁLY. Eljárás mintázott szövetek előállítására. IFJ. STRANG VILMOS MÉRNÖK GLASGOWBAN. A szabadalom bejelentésének napja 1898 junius hó 20-ika. Jelen találmány mintázott szövetek elő­állítására vonatkozik, fí czélból valamely alapszövetet ak képen gyártunk, hogy a kí­vánt textúra pl. sima vagy gazé szövet keletkezzék. Az alapszövetet csíkokban szőjük, melyek­nek mindegyike egy, kettő vagy több fonál­ból áll és ezen csíkok között egy-egy üres tér marad. Ezen üres terek mindgyikébe egy fonalat szövünk, melyet a következők­ben «kötőfonálnak» fogunk nevezni ós mind­egyik kötőfonállal összeköttetésben még egy másik fonalat szövünk be. melyet «mintafonálnak» fogunk nevezni. Szövésnél a mintafonalak a vetélőnek minden egyes ide-oda mozgásánál fölváltva egyszer a kötőfonalaktól jobbra és azután a szomszédos kötőfonaltól balra fölemelte­tik. Ez egyidejűleg történik az alsó szád képződésével, úgy hogy ha a vetólőt vetik, ez a vetülékfonalakkal a mintafonalak alatt halad el. Azokon a helyeken, a hol minták készítendők, a kötőfonalakat lefelé tartjuk mindaddig, míg a vetélő elhalad és azokon a helyeken, a hol minták nem szükségesek, a kötőfonalakat a mintafonalakkal a vetélő áthaladása közben emeljük. Ennélfogva ott, a hol a kötőfonalak alul maradnak, a vetélő és a vetülékfonál a kötőfonalak fölött ha­ladnak egyik és a mintafonalak alatt a másik irányban és ha a következő vetülék­nél a mintafonalakat a szomszédos kötő­fonalak ellenkező oldalán emeljük, akkor a mintafonalak az egyik kötőfonáltól a szom­szédos kötőfonálhoz nyújtatnak. Ott, a hol a kötőfonalakat a mintafonalakkal emeljük, a vetélő és vetülékfonál a kötő- és minta­fonalak alatt haladnak, ugy hogy a minta­fonalak az alapcsíkokhoz visszahúzhatok. A hol ez megtörtént, ott a mintafonalak az alapcsíkok egy részét képezik és ott nem készül minta, kivéve természetesen azt a mintát, melyet az alapszövet képez. A kötőfonalak megfelelő kezelése által tehát tetszésszerinti minták készíthetők. A mellékelt rajz több kötést mutat váz­latosan. (B) a kötőfonalakat, (W) a minta­fonalakat, (G és R) az alap lánczfonalakat jelezik. A vetülékfonalak (1—-10)-el vannak jelölve. A 1. ábra sima alappal bíró szövetet áb­rázol. Az (1, 2, 7. 8, 9 és 10) vetülékfona­lak olyan részeket ábrázolnak, melyeken minta van előállítva és a (3, 4, 5 és 6) vetülékfonalak olyan részeket mutatnak, melyeken nincs minta készítve. A (G és R) alaplánczfonalakat rendes módon mindegyik vetítésnél zsinórzat vagy

Next

/
Thumbnails
Contents