13475. lajstromszámú szabadalom • Újítások akkumulátorokon

fölfelé fordult oldalára szorítjuk, mi által az aktivanyag-rétegből alkalmas nagyságú darabot vágunk ki. A tovább mozgatásnál az (111) csigák a sokszögalakú dobot körülvevő (i) vezetéken csúsznak, ennek következtében a tálezák megfordulnak és az (1) szállítószalagra fekszenek, mely azután a tálczákat tovább viszi. A megtöltött tálczákat a 4. ábra szerint párosával összefogjuk, megfelelő formákban sajtoljuk és legczélszerúbben egyidejűleg lyukasztjuk is, úgy hogy az 5. vagy 6. ábrán látható alakot veszik föl, miközben megjegyzendő, hogy a lyukaknak lehetőleg kicsinyeknek és sűrűn egymás mellett fekvőknek kell lenni, miért is czélszerű, ha a lyukasztó nem éles. úgy hogy a bádogot befelé nyomja és abból bordát képez, mely a további kezelésnél az aktivanyagot a burkolatban szorosan fogva tartja. Az erre a czélra szolgáló egy vagy két oldalt ható lyukasztó szerkezete ismertnek tekinthető. Az elektródák oly módon is készülhetnek, hogy a hasítékokat bordákkal nem látjuk el, de az ólompalástot belül sajtolás által érdessé tesszük, mi által a czélt ugyancsak elérhetjük. Az így előállított lemezekhez áramelvezető rudakat forrasztunk és a tálezák karimái fölé saválló anyagból (czelluloidból, ebonitból) készült (o) csatornákat vagy csöveket (7. ábra) húzunk. Most már,— mint az a 8. ábrán látható,— saválló anyagból (czelluloidból, ebonitból, üvegből, stabilitből) egy rostélyt készítünk oly módon, hogy egymástól csekély távolságban sok egyenlő szélességű y pálezát helyezünk el, melyeket fölül és alul a & keresztrudak kapcsolnak. A rostokat két-két lemez közé állítjuk, mikor azok a lemezeket egymástól egyenlő távolságban tartják és függélyes. alul és fölül nyitott közöket képeznek, melyeken egyrészt a gázok szállnak el, másrészt pedig az esetleg leeső elektróda részecskék a fenékre hullhatnak ós melyek az elektrolit keringését lehetővé teszik. Most már — mint az a 9. ábrán látható, — fölváltva egy-egy (p) pozitivlemezt, (<]) rácsot és (r) negativlemezt helyezünk el egymás mellett, a véglemezekre merevítő lemezeket fektetünk és az egészet rugalmas kötés segélyével fogjuk össze. Saválló lemez vagy spirálrugók oly módon állíthatók elő, hogy aczélrugókat ólommal vonunk be. Ily rugókat a merevítő lemezek és az edény fala között is el lehet helyezni, vagy pedig mint az a 9. ábrán látható, merev (s) keresztdarabokat is lehet alkalmazni, melyeket ily (t) spirálrugók fognak össze, mi által a lemezek oxydálódásánál vagy redukálódásánál föllépő tágulás vagy összehúzódás meggátolva nincs. Oly elemek, melyek szálhtandók, az elektrolit kiloccsanásának meggátlása czéljából egy az elektroliton úszó, saválló födéllel látandók el. Ha fémes, szivacsszerű ólom képezi a negatív elektródát, azt ugyancsak a leírt módon állítjuk elő, az ólomburkolat vékony ólombádog (ólompapir) lehet, és a hasítékos (o) szegélyfoglalat (7. ábra) elmaradhat. Különösen czélszerűen lehet azonban a leírt pozitív elektródákat negatív czinkelektródákkal szemben alkalmazni, mikor a következő berendezéshez folyamodunk. Lapos edényeknek (10. ábra), melyek saválló anyagból készülnek, fenekén (u) nyílásokat vágunk, és kívül az amalgamozott rézből, vasból vagy zinkből készült (v) sarokrudat forrasztjuk az edényre. A nyílások mélyedéseket képeznek, melyeket zinkamalgámmal vagy kéncsővel töltünk ki. Most már a fenékre egy zinklemezt vagy zinkamalgam réteget fektetünk, mely a mélyedésekben lévő kénesővel igen természetesen kontaktusban van. A zink illetve amalgamrétegre saválló anyagból készült (x) rácsot, és erre egy lap azbesztpapirt, selyem-, gyapjú- vagy nitrált vászonszövetet fektetünk, nehogy a lehulló pozitivanyag a zinkrétegre essen. Most már a pozitív (v) elektródát (melynek sarokrúdja kifelé nyúlik) és erre még egy (z) rácsot helyezünk el stb. Elektrolit gyanánt víz, kénsav, zinkszulfát és magnéziumsulfát keveréke használható. Hogy a gázok a zárt edényekből elillan-