12286. lajstromszámú szabadalom • Szerkocsi hűtő készülékkel a lokomotivgőz kondenzácziójára szolgáló víz számára
- á -zés jobb- .és baloldalán egy-egy szélfogó jön létre. A hullámlemezek között áramló levegő a magával ragadott gőzzel egy p kamrába, s innen aztán az ugyancsak ferdén állított lemezek között, melyek a p kamrát fölül befödik, áramlanak ki; ezek csukló körül foroghatóan is készíthetők, hogy egy vonórúd segélyével többé vagy kevésbbé' ferde állásba legyenek hozhatók. Az 1 tartányban lévő víz, miután a hullámlemezeken levegővel többszörösen érintkezett, s a nagy fölület folytán erős párolgásnak van kitéve, erősen lehűl. A szivattyúkra a víz fölülről folyik; jelen esetben azok szívó és nyomó szivattyúk, de lehetnek azok rotácziós vagy bármily más szerkezetű szivattyúk is. A két középkeréken egy r forgató csap van, mely a kerék mozgását s forgattyú segélyével t fogaskerékre átviszi. Ezen fogaskerék két más u1 fogaskerékkel kapcsolódik, melyek a forgást v csap és w hajtórúd segélyével a szivattyú dugattyújára, mint oda-vissza sikló mozgást viszik át. A kerekek és az s forgattyú közti összefüggés a kocsi rázkódtatásaitól az által van függetlenítve, hogy az r csapnak az o forgattyúkar egy vezetékében játéka van. mi által a kocsitengelynek rugalmas játéka a t kerékhez képest lehetségessé válik, s így a szerkocsi a szivattyúművek befolyásolása nélkül rugalmasan mozoghat. A szivattyút mozgató szerkezet egy d' d'' tartány fenekén megerősített x gerendára van szerelve. A t és u' kerekek közti arány a szivattyúk megengedett sebességének megfelelően van megválasztva A b U b" b"< kamrák fölül bádogfödelekkel vannak befödve, a víz kiloccsanásának megakadályozására. Egy a lokomotivra szerelt, föl nem rajzolt tartány, mely az o csőből kifolyó és ismételt használatra szolgáló le hűtött vizet fogja fel, egy átvezető csővel bír E, inely az u szivattyú által a tartányba nyomott fölösleges vizet egy, egy y átlyukasztott fenékkel bíró R kamrába vezeti, ahonnan aztán l tartályba jön. A b b' b" b'" kamrák fölül közlekednek egymással, a d d' d" részek valamint /-nek egyes részei szintén közlekednek egymással. Ennek következtében, azon körülményből, hogy a szivattyúk több vagy kevesebb vizet szolgáltatnak a kondenzátorba, semminemű hátrány nem származhatik, miért is a szerkocsi oldalt, hátra vagy előre hatolhat. A b b' b" b'" kamrák átlyukasztott fenekeinek nyílásai oly sorokban vannak elrendezve, hogy épen a hullámlemezek fölé essenek, mi által a víz a hullámlemezek mindkét oldalán jól eloszlik, annál inkább, minthogy a hullámlemezek fölső szélei le vannak kerekítve (1. 4. ábra). Mindazon csövek, melyek a vizet a lokomotivról a szerkocsira vagy fordítva vezetik, közvetlenül a megfelelő kamrák és tartányok fölé vezetnek, s ennek folytán a szerkocsi és a lokomotív közt bármiféle merev csőösszeköttetés szükségtelen. Az egyes alkatrészek szerelése, ezek száma, mérete és czélja szükség szerint változtatható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hűtőkészülék gyanánt szolgáló szerkocsi jellemezve a H W ferde hullámlemezek és az által, hogy a víz az egyeS b b kamrák c c! lyukasztott fenekein át a hullámlemezekre, s innen a d d! szakaszokba folyik, és hogy ezekből a következő b' vagy b" kamrákba emeltetik, s lefolyva, a hullámbádogon ismét egy d' vagy d" szakaszba kerül, a H ferde bádogok a levegő beáramlását, és ezzel a víz hűtését, viszont a ferde q lemezek annak kiáramlását segítvén elő. 2. Az 1. pontban igényelt hűtőkészülék gyanánt szolgáló szerkocsi szivattyúinak haj tó-szerkezete, jellemezve az által, hogy a szivattyúk hajtórúdja a szerkocsikerékkel egy, vezetékkel bíró forgattyúkar segélyével a kocsi rugalmas mozgásaihoz alkalmazkodhatóan van kapcsolva, oly czélból, hogy a szivattyúk működése ama löketektől, melyeknek a hajtókerék alá van vetve, ne zavartaesék.