11970. lajstromszámú szabadalom • Berendezés fotografikus momentzáraknak a mozgó tárgy által foganatosított időszerű kikapcsolására
okozzák, melybe egy a momentzárnak mozgását gátló elektromágnes van bekapcsolva. 2. Az 1. alatt jellemzett berendezésnél egy p1 segédingának elrendezése, mely az első kontaktuszárás által kikapcsoltatik és lengésének oly tartama után, mely a momentzárnak mozgási tartamával egyenlő, egy a p2 inga kikapcsoltatását előidéző kontaktus zárást létesít. 3. Az 1. alatt jellemzett berendezésnél az elektromos kikapcsoló szerkezetnek egy foganatosítás! alakja, jellemezve három, egyensúlyi helyzetükön kívül n1 n2 ns elektromágnesek által megtartott p1 p2 ps inga által, melyek közül p1 a cd fonalon létesített első kontaktuszárásnál kikapcsoltatik és a momentzárnak mozgási tartamával egyenlő lengési tartama után egy az r kengyelen ennek megfelelően beállított s s1 rugókontaktust zár, míg az ezáltal kikapcsolt p2 inga a momentzár elektromágnesének áramkörét egy t tl rugókontaktus által zárva tartja, míg az e f fonalon létesített második kontaktuszárásnál kikapcsolt ps inga, mely gyorsabban leng, mint a p2 inga, ez utóbbinak 111 kontaktusát megszakítja és ezáltal a momentzárnak kikapcsoltatását eszközli. 4. Az 1. alatt jellemzett berendezésnél a pl segédingának a momentzár mozgási tartamával egyenlő lengési tartamának beállítására egy, két fix d f kontaktusdarabbal bíró rugókontaktusnak egyrészt ezen segédinga áramkörébe és másrészt a momentzár áramkörébe való bekapcsolása akként, hogy a kontaktusrugóknak átállítása által a segédingának megszakított áramköre zárassék és egyidejűleg a momentzárnak zárva volt áramköre megszakíttassék, a hol is az utóbbinak fölvételi állásban a segédingának ezen pillanatban elért kilengési távolsága fotografikusan fixiroztatik. 5. Az 1. alatt jellemzett berendezésnél az elektromos kikapcsoló szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve v1 és v2 kontaktusokat hordó két fogazott ul a2 kerék által, melyek az u óramütengelyen súrlódással ülnek és melyek a tv1 w2 elektromágnes-fegyverzetek által rögzíttetnek, melyek köziil az egyik, xx kampójával az u1 kerékbe, a másik két x2 és x2 * kampóval mindkét kerékbe fogódzhatik, mely utóbbiak egy a momentzár elektromágnesét kikapcsoló harmadik elektromágnessel vannak összekötve, míg a w1 w2 fegyverzetek a c d és e f fonalaknak megfelelő d f kontaktusaival vezető összeköttetésben vannak, a hol is az első kontaktuszárásnál kikapcsolt u1 kerék forgó mozgásának a momentzár mozgási tartamával összhangzó meghoszszabbítása ezen keréknek előzetes megfelelő visszaállíttatása által idéztetik elő. (2 rajzlap melléklettol.) t>ALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN