11715. lajstromszámú szabadalom • Ampére óraszámláló
szülék által vannak meghatározva), a miből a föntebbi alapegyenlet szerint a következő egyenlet származik : Z =— J = C. J. c2 azaz: az armatúra lengésszáma arányos az s csévét átjáró áram erősségével, föltéve, hogy a különböző veszteségektől el lehet tekinteni. Hogy a számláló mindenkor a tényleges áramfogyasztást jelezze, e czélból (elméletileg) az s csévét átjáró áramnak a fövejeteket, átjáró fogyasztott áramnak egészen meghatározott részének kell lennie, a w ellentállás és az ehhez párhuzamosan kapcsolt ellentállás közötti aránynak, mely utóbbi ellentállás az s csévéből és a vezetékekből áll, folytonosan állandónak kell maradnia. Minthogy azonban ezen ellentállások absolut értékei a hőfok emelkedésével változnak (nagyobbakká lesznek), ennélfogva egymáshoz való arányuk csak az esetben maradhat állandó, ha mindkét ellentállás teljesen egyenletesen változik, vagyis egy és ugyanazon anyagból állanak. A valóságban azonban ez arányok kissé eltérnek. Mivel ugyanis esetleges hőfokemelkedések hatása alatt a g rézből való csillapítóharang vezetőképessége csökken, ennélfogva a keletkező forgatagáramok is gyöngébbek, a csillapítás csekélyebb lesz, úgy, hogy egyenletesnek maradó áramerősségnél a-ban az armatúra magasabb hőmérsékletnél túlsebesen forog, mi által a készülék jelzései hibásakká lesznek. Gondoskodnunk kell tehát arról, hogy magasabb hőmérsékletnél az s csévét a főáramnak valamivel kisebb része járja át, úgy hogy a gyöngébb csillapítással gyöngébb forgás áll szemben és ismét a helyes lengési szám áll elő. E következménynek a következő módon teszünk eleget: A w ellentállás, melyet a fogyasztott áram nagyobb része átjárja, oly anyagból állíttatik elő, melynek csekély a hőmérsékleti együtthatója, melynek ellentállása tehát a hőmérséklet emelkedésével csak jelentéktelenül növekedik (pl. nickelin, konstantan stb.), míg az s csévének magasabb a hőmérsékteti együtthatója (pl. ha vörösrézből áll), úgy hogy ellentállása a hőfék emelkedésével gyorsabban növekedik, mint a w ellentállásé. Ekkor, mint föntebb követeltetett, emelkedő hőfok mellett az s csévét a fogyasztott áramnak aránylag csekélyebb része járja át s így az arányok helyes megválasztása útján elérhetjük, hogy a készülék tágabb határokon belül hőmérsékleti ingadozásokkal szemben érzéketlen maradjon. A csillapítás által konzumált munkán kívül az armatúra mozgása közben még a tengelycsapágyakban föllépő súrlódási ellentállások és a mozgó csévéhez való áramvezetések feszültsége küzdendők le és azonfölül gondoskodnunk kell arról is, hogy a c kar a végállásokban elegendő erővel szoríttassék a illetőleg A-2 ütközőkhöz, oly czélból, hogy biztos kontaktképződést érjünk el. Ha még ezen mozgási ellentállások is pusztán csak az s cséve és m mágnes közötti kölcsönhatás következtében keletkező vonzóerő által lekiizdetnének, ez esetben a számláló megindításához az s csévében aránylag nagyobb áramerősség lenne szükséges és e mellett ezen ellentállások a csillapítással szemben gyönge terhelés mellett annyira előtérbe lépnének, hogy lehetetlen volna az áramfogyasztás és az armatúra lengésszáma között a kívánt arányosságot elérni. Ehhez járul még, hogy az állandó mágnesmező által az s csévére gyakorolt vonzóerő semmiképen sem marad állandó az egész oszczilláló alatt, hanem a kibillenési szög sinusával változik, föltéve, hogy az egyik végállást zérusállásnak tekintjük és egy 180°nvi lengési útat teljesen kihasználunk. Mind a két végállásban ekkor a hajtóerő szükségképen egyenlő zérussal, úgy hogy különösen csekély áramfogyasztásnál a c érintkezési karnak ^-hez, illetőleg Zyhöz való ütközése általában nem, vagy nem elég biztosan történik. Körülmények között tehát a jelfogó hatása egy részének a számláló működésére alapvető fontossággal biró rövid zárlata elmaradna. Ennek megakadályozása czéljából és hogy egyszersmind a káros mozgási ellentállások hatását kiküszöböljük, úgy hogy a számláló
