10971. lajstromszámú szabadalom • Eljárás mozgásoknak távközlésére

kihatnak. Ugyanazon hatást érjiik el. ha az A1 B1 és A4 Bl csévepárokat a helyett, hogy azokat párhuzamosan kapcsolnék, so­rosan kapcsoljuk. Természetesen itt is a fix részt a mozgatható résszel fölcserélhetjük. A hatás még jobb lesz, ha a fix részen is több egymást keresztező csévét vagy csévepárt rendezünk el, melyeket legelőnyö­sebben többfázisú árammal táplálunk. Ez által az elrendezésnek nagyobb stabilitást köl­csönözünk és nagyobb kapcsoló erőt érünk el-A 6. ábrában ily elrendezés kétfázisú áram számára van. föltüntetve. A két készü­lék két egymást derékszög alatt metsző A1 B1 és A2 B2 csévepárt tartalmaz a pri­mar és két Ah B6 gs A6 Be csevepárt a szekundár készülékben. A megfelelő cséve­párok az ábrában pl. párhuzamosan vannak kapcsolva és azokat az 1, 2, 3 vezetékek által valamely közös többfázisú áramgép­pel tápláljuk. Ismeretes módon két vezetéket egy közös vezetékbe egyesíthetünk, úgy, hogy csak három bevezető vezeték és három összekötő vezeték szükséges, a mint ez a 6. ábrában föl is van tüntetve. A Bl és B2 illetve a B5 és Ba tekercsekhez vezető vezetékek a 3 vezetékké vannak egyesítve. A primar készüléknek A3 B3 és A* B< csévepárjaiban és a szekundár készüléknek .47 B7 és Aa Ba csévepárjaiban ezen elren­dezésénél szintén kétfázisú áram fejlesz­tetik. A mozgatható részben is két összekötő vezeték van, ugyanis az ^43 -tól ^l7 -ig és az A* tői vl8 -ig egy egyetlen vezetékké össze­foglalva. A készülékek kapcsolására tehát összesen 6 vezeték szükséges. Még a fix résznek és a mozgatható résznek egy-egy vezetékét is összefoglalhatjuk, úgy hogy egészben véve csak 5 vezeték szükséges. A szekundiir készülék ekkor pontosan syn­chron követi a primar készüléknek mozgá­sait. A mozgás a többfázisú áram által fejlesztett forgó mezőnek forgási irányától teljesen független. Ha a primar készüléket a forgó mező irányában vagy azzal ellen­kezőleg forgatjuk, akkor a szekundár készü­lék azt mindig pontosan ugyanazon irány­ban és megfelelő szögforgással követi Mind­két készülék akként viselkedik, mint ha valamely kerékmű által volnának összekap­csolva. Az A7 B7 és Aa Ba csévék egymással fölcserélhetők, a mikor is a mozgatható rész egyszerűen 90°-al tovább forog, míg a többi körülmények vá 1 tozatlanú 1 megmaradnak. A csévék kapcsolására csak az szükséges, hogy a szekundár készülékben a kétfázisú áram, tehát az A5 B6 és Ae B* csévék által fejlesztett forgó mező ugyanazon forgási iránnyal bírjon, mint az elektromos erők­nek különbözete általa az indukált tekercse -lésekben fejlesztett forgó mező. E szerint nem is szükséges, hogy a pri­mar és a szekundár készülék egyenlő irány­ban, tehát mindkettő például jobbra mozog­jon. Ha például a szekundár készülékben a fix és a mozgatható rész összes szorítóinak sor­rendjét megfordítjuk és így a fix és moz­gatható részben a forgó mezőnek forgási irányát megfordítjuk, akkor a szekundár ké­szüléknek mozgási irányaismegfordúl. A veze­tékeknek a fix és egyidejűleg a mozgatható részben való alkalmas kommutácziója által, legyen ez bár primar vagy szekundiir ké­szülékben, a szekundár készüléknek mozgási irányát tetszőlegesen módosíthatjuk. Lehetne pl. alkalmas kommutáló készülékek bekap­csolásával a primar készüléknek csak egy irányú mozgása által a szekundár készülék­ben mindkét irányban mozgásokat elő­idézni. A primar és a szekundár készüléknek tekercselése nem kell, hogy egyenlő legyen. Szükséges azonban a készülék jó működé­sére nézve a már említett követelményeken kívül, hogy a fix és a mozgatható résznek egyenlő relatív helyzeténél a két készülék­ben indukált elektromótorikus erők az ampli­tuda és fázis tekintetében egyenlők legyenek. Továbbá nem szükséges, hogy a készülé­kek, a mint ez az ábrán föl van tüntetve, két sarkkal legyenek előállítva, a mennyi­ben azokat tetszőleges számú sarkkal állíthatjuk elő. A primar és a szekundár készülékeknek, továbbá egyenlő sarkúaknak sem kell lenniök. Ha a primar készülék n1 a szekundár készülék n2 sarkkal bír, ak-

Next

/
Thumbnails
Contents