10788. lajstromszámú szabadalom • Berendezés gázlámpáknak elektromos úton való egyidejű meggyújtására és egyenként vagy csoportonként való kioltására
kerekei az eddigi fogaskerekek nyílásain kívül még az azokra ugyancsak közvetlen következő nyílásokkal látandók el, úgy, hogy azoknak három gyújtó állásuk után következik egy kioltóállásuk. A berendezés tehát ilyenformán működnék: Föltéve, hogy valamennyi lámpánál a fogaskerekek úgy vannak beállítva, hogy valamennyi húszas fog az u korong valamelyik l nyílására esik, úgy az áram zártakor az áram valamennyi készülékbe bevezettetve, valamennyi fogaskereket egy foggal elforgatja, úgy hogy az 1.. 5., 9., 13. és 17. fogaknak megfelelő nyílások egy-egy / nyílásnak fognak megfelelni s valamennyi lámpa kigyúl. A következő áramzárásnál megint valamennyi fogaskerék egy foggal tovább fordul, úgy hogy az első csoportnál a gázbebocsátó nyílások elzáratnak, e csoport lámpái kialusznak. Ez alatt azonban a második és harmadik csoportnál a 2.. C>.. 10., 14. és 18. nyílások közlekednek az I nyílásokkal, e csoportok lámpái tovább égnek. A következő áramzárásnál már csak a harmadik csoport lámpáinál maradnak a gáz bebocsátására korrespondeáló nyílások. A negyedik áramzáráskor már a harmadik csoportnál is a fogaskerekeknek zárt mezői esnek az / nyílásokra, valamennyi lámpa kialudt. A következő áramzárásoknál a most leírt folyamat ismétlődik. A fogaskerekeken a h nyílások elrendezésének elve természetesen a tetszés szerint változtatható számú csoportoknak megfelelően alkalmazandó. A szilárd n korongon lévő / nyílások is természetesen tetszés szerinti számban rendezhetők el. A jelen találmánynál alkalmazott elvet fölhasználhatjuk fordított műveletre, ha t. i. a lámpákat egymásután vagy csoportonként akarjuk meggyújtani, de^ valamennyit egyidejűleg kioltani. SZABADALMI IGÉNY. Elektromos gázgyújtóknál, melyek az áram zárásakor egy-egy foggal elforduló fogaskerekeken elrendezett nyílásokon szolgáltatják a gázt. egy* elrendezés alkalmazása. melynek segélyével a lámpák mind egyidejűleg gyújtatnak, de egyenként vagy csoportonként olthatok ki. vagy fordítva, az által jellemezve, hogy egy lámpa vagy egy csoport lámpáinak fogaskerekein valamely fognak megfelelően elrendezett nyílásokhoz a következő lámpák vagy következő csoportok lámpáinak fogaskerekein egy-egy közvetlen következő fogra eső nyilas sorakozik, úgy hogy a következő csoportok fogaskerekeinek mindig eggyel több gyújtó állásuk van, mint az előző csoportokéinak. (1 rajzlap melléklettel.) > ÁLLAS RÉSZVÉNYTÁRSASA-Í NYOMDÁJA PUOAPÉSHS