10707. lajstromszámú szabadalom • A természetesekhez hasonló fogak, illetve fogsorok és ezek előállítására szolgáló eljárás
darabot képezvén, le nem pattanhat, vagy j le nem válhat, mint a porczellán fogaknál gyakran megtörténik. Minthogy ezek a fogak és a lemezek, valamint az esetleg szükséges mesterséges foghús is, mely hússzínüre festhető, egy darabból készül, minthogy továbbá ezek a fogak azért, mert minden embernek más és más alakú szájpadlása és állkapczája van, készen nem boesájthatók a kereskedésbe, nemesak magát a terményt, hanem az előállítására szolgáló eljárást is védeni kívánom, mely az eddigi eljárásoktól főleg abban tér el, hogy a fogakat és a lemezt egy darab ezelluloidból, a darab nagyságának megfelelően gypsz- vagy ónfonnában sajtoljuk. Hasonló módon sajtoljuk a bevezetőleg említett üreges, félig vagy teljesen tömör fogkoronákat is. Kzen a természetesekhez hasonló koronáknak az az előnyük, hogy nemcsak a zápfogak, hanem a szem és metszőfogak pótlására is tetszőleges színben és alakban, tehát a kozmetikai föltételeknek teljesen megfelelően állíthatók elő, igen olcsók, tehát a kevésbbé vagyonosak is használhatják, azonkívül előnyösen használhatók a fogtömésnél is. főleg pedig a metsző-és szemfogak tömésére a nem tetszetős arany- vagy amalgaintömés helyett, azonkívül a rachitikus vagy syphilitiluis fogaknak a normális fogak alakját külcsönzi. Az ily fogkoronáknak és fogsoroknak további előnye az, hogy a fogak a czeliuloid rugalmassága következtében a szájban levő természetes vagy mesterséges fogakhoz jobban hozzásimulnak, mint az eddig használt aranyfogak, melyek nemcsak drágák, hanem nagyobb mennyiségben is készletben tartandók. » SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tömör vagy üreges, vagy tömör rúgófölülettel bíró ezelluloidból készült fogkoronák. 2. Tömör koronák az 1. igény szerint, mint lemez nélküli fogsorok vagy lemezes fogsorok. melyek esetleg a foghússal egy darab ezelluloidból készülnek. 3. Eljárás az 1. és 2. alatt védett czeliuloid fogkoronáknak, illetve fogsoroknak előállítására, az által jellemezve^ hogy azokat egy darabból sajtoljuk gypsz, ón, stb. formák segélyével. — • í.itAS t.ÁSZVÉNY rXht>ASÁ<; NYOMDÁJA HU DAPESI