10684. lajstromszámú szabadalom • Újítás szobalövöldéken

- 3 -mint az eddigi játék-lőszerszámoknál elöl­ről vezetjük he. hanem hátulról. Ezen szer­kezet azért szükséges, mert az a b golyófogó az eliilről való megtöltésnél útban volna. A megtöltés önműködően is történhetik, mi izéiből a billenthető 4 csőrész és a szilárd 5 csőrész érintkezésénél egy tölcsérszerű 9 mélyedést alkalmazunk (10., 11.. 12. és 4. ábra), melyből a bele helyezett 8 golyó 0. ábra) a 4 csőrész lebillentésénél a 10 rás torkolatához jut (11. ábra), úgy hogy cső újbóli kiegyenlítésénél az 5 csőrész ; tal a 10 fúrásba szoríttatik (12. ábra). A mélyedés széle még egy toldalékkal is ható el, mi által ez nagyobbá válik és a jlyó behelyezését még jobban megköuy­nyíti. Hogy a 4 csőrészt a szükségesnél job­>an fölbillenteni ne lehessen, ezen csőrészre t 11 ütközőt alkalmazzuk (11. és 13. ábra), mely ennek mozgását kellőleg határolja. Ezen kívül czélszerú egy, a csövet kiegye­nesített helyzetében záró szerkezetet alkal­mazni, mely a 4 csőrészt a 12. ábra hely­zetében tartja. A rajzon ezen zárószerkezet egy kivitele a 13. ábrában van föltüntetve; ez áll a 12 rúgóból, mely a 11 ütközőt leszorítja és ez által a 4 csőrészt fölbillentés és eleresztés után nemcsak önműködően a záró helyzetbe mozgatja, hanem azt lövés alatt ezen hely­zetben meg is tartja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. A 6978. számú törzsszabadalomban szaba­* dalmazott szobalövölde gyakorlati alakja, melynél a kilőtt lövedékek fölfogására a b falak vannak alkalmazva, melyek a golyók szerteröpiilését megakadályozzák. 2. A 6978. számú törzsszabadalomban sza­badalmazott szobalövölde, mely a löve­dékfogó készüléken kívül még egy g lövedékgyűjtő tartánnyal van ellátva, melybe a golyók az alaplemez ferde állásánál önműködően begördülnek. . Az 1. és 2. igénypontban föntartott szo­balövölde lövedékgyűjtő tartánya, mely­nél egy pénzdarab bedobásánál egy go­lyógyűjtő tölcsérből egy határozott, ille­tőleg meghatározható számú lövedék ki­választatik, illetőleg kivehetővé válik és csomagolatlannl kiadatik. 4. A 3. igénypontban föntartott lövedék­gyűjtő tartány és önműködő lövedékáru­sító gyakorlati alakja, melynél egy bizo­nyos számú lövedéknek a tölcsérből való különválasztása két egymás fölött elhe­lyezett m o tolattyú segélyével történik, melyek mindegyike az egyszerre ki­adandó golyók számával egyenlő számú n p lyukkal bír, melyekbe a lövedékek a tölcsérből behullanak, a midőn a fölső tolattyú n lyukai között és e mellett ke­verő és elválasztó 3 csapok vannak el­rendezve és ezen kívül egy mozgatható ferde 2 lap, mely a tolattyú kihúzásá­nál a tölcsért szűkíti és igy a 3 csapok­kal együtt az n lyukaknak lövedékek­kel való megtöltését biztosítja és mely m u tolattyúk közül az alsó x fogantyú­val, először csak maga és csak addig húzható ki, hogy annak lövedékeket tar­talmazó p lyukai a fölső tolattyú n lyu­kai alól elmozdulnak, úgy hogy egy pénzdarab bedobásánál az alsó o to­lattyúnak lehetővé vált tovább húzása által és az o tolattyúval együtt mozgó fölső m tolattyúnak kihúzása által csakis az alsó tolattyú lyukaiban levő lövedé­kek eshetnek ki és válnak hozzáfér­hetővé. 5. Az 1. és 2. igénypontban föntartott szoba­lövöldénél alkalmazható légnyomású lő­szerszám, melynél a mellső csőrész a hátulról való megtöltés czéljából bil­lenthető. 6. Az 5. igénypontban föntartott lőszer­szám gyakorlati alakja az önműködő meg­töltésre alkalmas billenthető 4 csőrész­szel, ellátva 9 mélyedéssel, melyből a bele helyezett lövedék a 4 csőrész kibil­lentésénél önműködően a 10 fúrás tor­kolatához kerül, hogy a cső kiegyenesí­tésénél a szilárd 5 csőrész által a 10 fúrásba beszoríttassék. (3 rajzlap melléklettel.) 'n.l .E RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA DUDAPESTEN i

Next

/
Thumbnails
Contents