10659. lajstromszámú szabadalom • Mézpergető készülék
föl. Ezután a készülék fölső részére szerelt hajtó-szerkezet segélyével a tengelyt s vele együtt a keresztet a reáakasztott A keretekkel forgásba hozzuk, minek következtében a töllépő czentrifugális erő A kereteket a csapjaikkörül fölfelé fordítja mind addig, míg azok súlyuk és a czentrifugális erő eredőjének irányába helyezkednek. Ha a forgás sebessége állandó, a keretek ezen helyzetükben megmaradnak. Az eredő erő a lépes-méz felületének alsó. fölső oldalára egyenlően hat, minek következtében a folyékony mézet a lép mindkét oldalán egyformán kicsurgatja, mely aztán az E kán oldalára kicsapódik. A folyékony méznek a lépből való kiválasztását az a körülmény is elősegíti, hogy a lép sejtfalai összefordított lejtőt képezvén, a működő erő a folyékony mézet ezen lejtőkön mintegy letolja. Egypár kerékhajtás után a lép teljesen üres lesz. Nagy előnye a készüléknek, hogy miután a mézet a kereteknek mindkét fölületén lévő sejtekből egyidejűleg nyerjük, sőt időt takarítunk meg. Másrészt ezen készülékkel a leggyöngébb lép is kipergethető, a mi a jelenleg használatban lévő pergetőknél nehézségekbe ütközik, mivel az erő a lép falára keresztben hatva, a gyöngébb sejtekkel bíró lépet gyakran szétroncsolja, míg jelen találmány tárgyát képező készüléknél, tekintve, hogy a lép mindig a működő erő irányában helyezkedik el, ezen veszély teljesen ki van zárva. A kereszt háromnál több karból is állhat, úgyszintén ugyanazon egy tengelyre két kereszt is helyezhető el egymás fölött, a munka gyorsítása czéljából. SZABADALMI IGÉNY. Mézpergető készülék, jellemezve a függélyes e tengelyre ékelt keresztre foroghatóan reáfüggesztett A keretek által, melyek a tengely forgatásakor föllépő czentrifugális erő hatása következtében, olyan állásba helyezkednek, hogy a keretek súlyának és a reájuk ható czentrifugális erőnek eredője, a keretekbe helyezett lépes-méz sejtjeiből a folyékony mézet, a lépes-méz folületének mindkét oldalán egyidejűleg kihajtja és a készüléket körülvevő E kád kerületéhez dobja, a honnan az a kád fenekén alkalmazott nyíláson át a készülékből eltávolítható. 1 (1 rajzlap mcllckleltel.) PW.A3 RÉSZVÉNY 'ARSASAG NYOMOAJA bUOAPkg I *».