10618. lajstromszámú szabadalom • Újítás villamos munkavezetékekhez való villámhárítókon
lépni ellenelektromótoros erő, miután a két tekercs ellenkező sarkokat iparkodik a vasmagban gerjeszteni, s így egyik a másikat neutralizálja. A tekervények egymásfülé helyezendők, vagy pedig, mint diplexvezetékek, tekerendők olykép, hogy a konzequens mágnessarkok föllépése lehetetlen legyen. Egyszerű és hatályos elrendezés van a 2. ábrában föltüntetve, mely két egyenes vezetékből áll, melyek egymástól szigetelve vannak (különösen ezélszerü a két vezetéknek koncentrikus elrendezése) és melyek egy hengerelt vasburkolatba vannak foglalva. Egynehány láb hosszúságú ily szerkezet az áramkörbe kapcsolva, az ^'amátalakító szerkezetek mellé, kitűnően fogja védeni ezeket. A vasburkolat nélkül a szerkezet kevésbbé hatályos lesz, miután a mágneses áramkör ily esetben a levegőben áll elő; vas azonban emeli az induktióhatást s ez által a szerkezet kisebb méretekkel birhat. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Villámhárító, mely áll két kölcsönös induktív viszonyban levő vezetékből, mely- . nek egyik vége egy vonalhoz, másik vége pedig egy áramátalakító szerkezethez van kapcsolva; említett vezeték drótjainak mágnesező hatása egymást lerontja a közönséges áram mellett, mely az áramátalakító szerkezethez folyik, miáltal ezen áram szabadon folyhat a vezetékben-; villámkisülés esetén azonban x ' a két vezeték mágnesező hatása összeadódik. 2. Az 1. alatt jellemzett villámhárítónál egy nagy ellentállású, de csekély önindiktiójú földösszeköttetés a villámhárító mellett, vagy annak közelében. 3. Villámhárítónak két, áramátalakító szerkezeteket tartalmazó vezetékkel való kombinációja, mely két vezetékből áll 11 és 1T és egy 12 mágneses burokkal van körülvéve, a vezetékkel pedig olykép van összekapcsolva, hogy egymás mágnesező hatását közönségesen lerontják, a vonalra jövő villámkisülés esetén egymás mágnesező hatását emelik és megakadályozzák a villámnak a vezetékbe való jutását. (1 rajzlap melléklettől.) PJILLAE RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN »