10589. lajstromszámú szabadalom • Újítások szántásvetéshez való eszközökön
kéregnek áttörésére vagy tágítására, míg a közök a sorvetésben haladnak. Ha a készülék ezen leírt czélra használtatik, akkor a B henger kormányozható kerekekkel helyettesíthető. A C henger előnyösen mint f'orgóborona is használható, ha azt csúcsokkal vagy fogakkal látjuk el. Az egész készülék olyan módon is be lehet rendezve, hogy a leírt különféle alakú C henger, így mint közönséges szántóhenger, mint kéregtörő és mint boronálóhenger a G keretben kicserélhetőleg legyen elhelyezve, úgy hogy a készülék a szükséglet szerint átváltoztatható. SZABADAT,MI IGÉNYEK. I. Szántóvető-eszköz, az által jellemezve, hogy egy A keretbe egy B ha,jtóhenger vagy ezt helyettesítő kerekek vannak ágyazva, a mely, illetve a melyek által egy sírna, vagy kiugrásokkal vagy csúcsokkal ellátott, vagy pedig szakaszokban közökkel előállított C henger nagyobb gyorsasággal olyképen haj tátik, hogy ezen C henger a földdarahokra vagy göröngyökre, vagy szétdörzsölő hatást gyakorol, vagy pedig boronaszerű, illetve szétaprózó (kéregtörő) hatást gyakorol a termőföldre. 2. Szántóhengereknél az I. alatt jellemzett módon a C henger mögött hegyezett csúcsok vagy fogak elrendezése, melyek egészen a C henger alá nyúlnak és a melyek a C hengernek dörzsölő hatására ellenállást képeznek. (1 rajzlap melléklettől.! PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.