10524. lajstromszámú szabadalom • Újítások erőközlő műveken

3 -gével összeköttetésbe hozzák. E6 csatornák, E szelepszekrények és E7 hengeres toldat útján egymással összeköttetésben vannak, mivel K szelep és E7 hengeres toldat között 3. ábrában látható hézag van hagyva. G mótorhengerek, a melyeklMszivattyúhen­gereknél nagyobb ürtartalmuaknak vannak föltüntetve, D öntvényhez vannak erősítve. G mótorhengerek száma D1 szivattyúhen­gerek számának megfelelőleg szintén három, és mindegyik G mótorhenger a megfelelő szivattyúhenger mellett van elhelyezve oly módon, hogy a három mótorhenger a ké­szülék X Y forgási tengelye körül sugár­irányban szintén egymástól 120° nyi elté­résben van, H a mótorhengerek dugattyúi, melyeket H2 hajtórudak J forgattyúceappal kötnek össze, a mely csap a C tengellyel együtt rendes körülmények közt mozdulat­lan, s csak J1 forgattyútengely forgatásakor forog vele együtt. J1 forgattyútengely C tengelybe exczentrikusau van bele helyezve, mi által hosszú és merev fölfekvési fölület áll elő mely rendes körülmények között nagy súrlódásánál fogva, Jl forgattyútengelyt a forgásban meggátolja. JL tengely exczen­triczitása C tengely középvonalára vonat­koztatva, mely középvonal egyszersmind a készülék forgási tengelyét is képezi, va­lamint a J forgattyúcsap lökethossza a Jl forgatyútengely középvonalára vonatkoz­tatva, úgy van megszabva, hogy Jl forgattyú­tengelynek a C tengelyben saját tengelye körül való elfordítása által, a J förgattyú­csap hossztengelyének X Y forgási tengely­től való sugárirányú távolsága, vagyis te­hát J forgattyúcsapnak effektív löket-hossza^ a rajzban föltüntetett maximális értéktől O-ig változtatható. Az utóbbi eset akkor áll be, a midőn J1 forgattyútengelyt annyira elfor­dítottuk, hogy a J forgattyúcsap hosszten­gelye A" Y forgási tengellyel összeesik. J2 egy csavarkerék, a mely J1 forgattyúten­gely külső végére van ráékelve úgy, hogy a rajzban föl nem tüntetett végtelen csavar segélyével JL forgattyútengely C mozdu­latlan tengely belsejében elforgatható legyen. Ezen csavarhajtás czélja egyszersmind J1 tengelynek C tengely belsejében való vé­letlen forgásba jövetelét megakadályozni. J)10 egy a D öntvényre ékelt lánczkerék, a mely a D öntvény forgó mozgásának a kocsike­rekekre való átvitelére szolgál. A D öntvénynek A2 és J forgattyúcsa­pok kamaráját képező belső ürege valamely folyadékkal, pl. olajjal töltendő meg, úgy­szintén I)1 szivattyúhengerek, Ba csator­nák, E szelepkamarák belseje F1 és E9 dugattyúk között, továbbá G mótorhengerek és E szelepszekrények külső részei, vala­mint El Ks csatornák is, szküséges továbbá, hogy A hajtótengely körülforgása alkal­mával Z>2 dugattyúk ezen folyadékot a D öntvénynek az 2 és J forgattyúcsapokat tartalmazó belső üregéből kiindulólag, az előzőkben leírt egyik vagy mindkét úton czirkuláczióba hozva, ismét a 1) öntvény belső üregébe vezessék vissza, D öntvény, továbbá a G mótor és a D1 szivattyúhen­gerek, úgyszintén E szelepszekrények szi­lárd összefüggésben vannak egymással és azok ép úgy, mint A tengely, C tengelyhez képest foroghatok és ezen forgást egyik végükön a hol t. i. az A tengely keresztül megy, a B1 csapágyak egyikében, másik végükön pedig a C tengelyen végzik. D1S Dis 7;i9a .v a i jelölt összeköttetések tömítő­szelenczék segélyével vagy valamely más­módon tömíttetnek. D öntvény X Y tengely körül foroghat, H dugattyúk és H2 hajtórudak azonban egy másik tengely, t. i. J forgattyúcsap tengelye körül, a melynek az X Y tengely­tőli távolsága változtatható, mi által H mó­tordugattyúk G hengerükhöz viszonyítva, váltakozó kölcsönös mozgást nyernek. Eme kölcsönösség mérve a J forgattyúcsapnak az X Y forgási tengelyre vonatkoztatott exczentriczitásától függ. Föltéve hogy az E> hengeres toldat K szelepet elzárja, mint az az 1. ábrabeli hely­zetben föltüntetve van, továbbá, hogy J forgattyúcsap X Y forgási tengellyel kon­czentrikus helyzetet foglal el; akkor az A hajtótengely forgása a I) öntvénynek ugyan­azon szögsebességgel és ugyanazon irányban való forgását eredményezi, mert ekkor a folyadék a készülékben nem czirkulálhat,

Next

/
Thumbnails
Contents