10429. lajstromszámú szabadalom • Újítás szövőszékeken
föl, miáltal az alsó a szád jön létre; ha pedig mindkét platinát fölemeljük, úgy a lánczfonalak egészen fölemeltetnek, a mikor is a fölső b szád keletkezik. A platinák ily értelmű működtetése által készítjük tehát a szövetlapot, illetőleg az ebbe szőtt mintát. Ebből következik, hogy ezen szövőszéknél kél Mer annyi platinára vau szükségünk. mely hátrány azonban a szövőszék sok előnyével szemben elenyésző kicsiny. SZABADALMI IGÉNY. Újítás szövőszékeken, jellemezve a szilárdan elrendezett bordaláda és két egymás fölött fekvő alsó a és fölső b szád által, melyek közül az alsó a szövőtalap, a lölső pedig a minta szövésére szolgál. (1 rajzlap melléklettel.) Pallus rcs/.vénytfirHUbóg nyomdája líudupesten.