10354. lajstromszámú szabadalom • Elektromos tanninfürdő berendezés
— 2 műhellyel köthetjük össze, ennek az a nagy előnye van, hogy a tannin-oldat nem vész kárba, minek folytán az erős tannin-oldattal készült fürdők költsége igen csekély lesz. Ugyanezt a tannin-oldatot többször is liasz nálhatjuk. de ekkor, azt alkalmas módon cserhéjon át kell szűrnünk, mi által a folyadék a következő fürdők számára ép oly tiszta lesz, mint az elsőnél volt, ugy hogy ragályos anyagnak egyik betegről a másikra való átvitele ki van zárva, A szerint, a mint vagy a fölső és alsó, vagy az oldalsó elektródokat használjuk, az áramot a beteg fejétől a lábak felé, vagy egy oldaláról a másik felé vezetjük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromos tannin-fürdő, jellemezve az által, hogy a tannin-oldattal megtöltendő 1 fürdő-edénybe a (i 7 főáramköriiek 3 elektródokkal való összekötése által bevezetett elektromos áram gyógyító czélokra használtatik föl. 2. Az 1. pontban igényelt elektromos tanninfiirdőknél az áramot tetszés szerint szabályozó 18 rheostat, 19 átkapcsoló és 20 árammérőnek, valamint 21 elektromos csengőnek fölvételére szolgáló 17 lemez oly czélból, hogy az áram a fürdőedényből a fürdő egyén által könnyen szabályozható, mérhető legyen. 3. Az 1. pontban igényelt fürdőberendezésnél a tanninfolyadékot nem tisztátalanító 3 szénelektródoknak fölvételére szolgáló 4 fapálczák alkalmazása, melyekből amazok bármikor könnyen kivehetők, illetőleg betehetők. (1 rajzlap melléklettől.) FALLAS "íéBZVÉNVTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN