10218. lajstromszámú szabadalom • Készülék kékláng előállítására egyrészt szénhydrogéntartalmú folyadékból (kőolajból) másrészt vízből álló gőzkeverékből
2 — rint foganatosított minden szerkezetnél a retorták egymás mellett álló, fölül nyitott illetve alkalmas kibocsátó nyílással ellátott csövekből vagy hasonló tartályokból állanak, melyek közül az egyik a szénhydrogéntartartalmú folyadékot a másik a vizet tartalmazza. mely retortákba ezen folyadékok gőzosítés czéljából vezettetnek be, hogy azután innen a két retortát összekötő keverőkamrába kerüljenek, melyből a képződött gázkeverék a lángzóhoz áramlik, Ezen elrendezés által elérjük, hogy 1. a folyadékok illetve a folyadékvezetékek a gőzösítés előtt nem érintkeznek egymással a mi nyugtalan gőzösítéssel és ezzel együtt járó egyenletlen lángképződéssel jár; 2. minden gőzvezeték elhagyása által a gőzök kondenzácziója lehetetlenné van téve és ennek következtében a készüléknek pl. izzófényű világítás czéljaira való alkalmazásánál az izzóharisnyák megsérülése el van kerülve. 3. az egyrészt az alkalmazott szénhydrogéntartalmú folyadékból, másrészt a vízből képződött gőzök a legbensőbb módon kevertetnek össze. 4. A készülék szabályozása a melegítőláng elrendezése által éppen oly egyszerű, mint czélszerű, mivel azon körülmény következtében, hogy a retorták szorosan egymás mellett vannak, a láng már esetleg mindkét retorta fűtésére szolgálhat illetve a fűtőhatást a lángnak a retorták alatt való eltolása által szabályozhatjuk. 5. A két retorta konstruktív elrendezése által elérjük azt, hogy a már összekevert gőzök (még pedig az e kamrában) közvetj lenül, illetve közvetve a hő behatásának . akként tétetnek ki, hogy a keverék a lánghoz való kiáramlása előtt túlhevíttetik. A keverés előmozdítására a keverőkamrában keverőkészűlékeket rendezhetünk el (pl. rostákat, spirálokat, üveggyapotot, asbestet és efféléket). Ezen leginkább izzófényű világítási czélokra szolgáló készüléknek hatásmódja könynyen megérthető. A folyadékok, t. i. a szénhydrogéntartalmú (petróleum) folyadék és víz elkülönített tartályokban foglaltatik, melyekből azokat vagy hydrosztatikus nyomással vagy kapilláritási hatással vezetjük a retortákba, melyekben egy láng melege által gőzösíttetnek; ezen retortákból a képződött gőzök valamely közös, ezen retortákat összekötő keverőkamrába áramlanak, melyből a gázkeverék a lángzóhoz áramlik és ott kék lángot szolgáltat. A retorták fűtését tetszőleges módon eszközölhetjük. SZABADALMI IGÉNY. Készülék kék lángnak szénhydrogéntartalmú folyadékból (kőalajból) egyrészt és másrészt vízből álló gőzkeverékből való előállítására, jellemezve egymás mellett függélyesen álló, fölül nyitott, illetve alkalmas kibocsátó nyílásokkal ellátott c ésd retorták, (csövek vagy hasonló tartályok) által, melyek közül az egyik e, a bevezetett szénhydrogéntartalmú folyadék gőzösítésére van szánva, míg a másik d a bevezetett vizet gőzösíti, a hol is mindkét retorta egy közös e keverő kamrával van összekötve, a gőzök számára, mely kamrából azok a <j lánghoz áramlanak. (1 rajzlap melléklettől.) FALLA8 rtésZVÉNVlÁfWASÁG NYOMDAJA BUDA; F6TEN