10163. lajstromszámú szabadalom • Forgó mótor
Ezek a terek egy kompresszióteret képeznek. mely egy nyomóközeg, például levegő •befogadására szolgál és a hajtóközeg (a robbanókeverék) ellennyomását ellensúlyozza, úgy, hogy a tömítés helyén Cl -nél a dob belsejébe levegő át nem fúvatható. A levegőt egy nem ábrázolt, a B tengely Z fogaskereke által hajtott forgószivattyú nyomja a P vezetéken az említett térbe. A levegő nyomásának 2—3 atmoszféránál nagyobbnak nem szabad lennie. A sűrített levegő egy külön térben a-robbanókeverék létesítésére szolgál. Hogy a motort működésnek indíthassuk, először a szivattyú segélyével a dob belsejében levő levegőt komprimáljuk, mely czélból először egy forgattyú segélyével a B tengelyt indítjuk forgásnak. Az így keletkezettsűrítettlevegő a karburátorba áramlik és ebben képződik a robbanókeverék. A részek megrajzolt állásánál a robbanókeveréket a T szelepen bocsátjuk be, az égéstermények a TL szelepen át távoznak. A T és Tl szelepeket az r rúgók szorítják fölfelé a fészkükre. A szelepek nyitása a 1) emelőbütykök segélyével történik, melyek a B tengelyre vannak ékelve és a d szögemelőre hatnak, melynek fölső karja fölül az illető szeleprúdra nyomást gyakorol. A robbanásnál kifejlődő nyomásnál a K dugattyú a C dobbal a nyíl értelmében forog (3. ábra) és a czentrifugálerő és az R rúgó együttes hatása alatt az A henger belső fölületét tömíti. Ha a gép elegendő töltést szívatott be, a T szelep hirtelen elzáródik és az F gyújtó csatornája szabaddá lesz, hogy a robbanókeverék meggyú j tassék. Az F gyűjtőcsatornával szemben fekvő F} gyújtócsatorna a töltés meggyújtására szolgál. A berendezés olyan, hogy a bevezetés és a kifuvatás helye fölváltható legyen, úgy, hogy a gépet az ellenkező értelemben is lehessen járatni. A gép középsíkjában az egyik F hengerfödélhez vezető P cső segélyével tetszés szerint lehet az egyik vagy másik szeleppel kapcsolatot létesíteni. SZABADALMI IGÉNY. Forgó mótor, jellemezve egy a B tengelylyel konczentrikus C dob által, mely egy sugárirányban 4ú- és betolható K dugattyúval van ellátva és a hajtóközeg bebocsátási és kifuvatási helye között, a tengelyre exczentrikus A hengert közvetlenül tömíti és melynél a C dob oldalt kiálló, konczentrikus C1 gyűrűs karimái az A henger A1 gyűrűs karimái és az E födél El gyűrűs karimái között fojtós elzárást létesítenek, miközben az E födél és a dob között levő tér sűrített levegő befogadására szolgál. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN