10073. lajstromszámú szabadalom • Készülék acetylen előállítására
— 2 — módon, mint az nyomóhengerek olajozásánál szokásos, a kárbiddarabokat az alsó csap zárása után a csapok közti térbe ejtjük, majd a fölsőt zárjuk és az alsót nyitjuk, úgy hogy a darabok a tölcsérbe esnek, a nélkül, hogy gáz távozhatnék vagy pedig a töltésnél A tölcsércső alsó végét D kónikus szelep segélyével elzárjuk és azután töltjük a tölcsért. A betöltés után a szelepet ismét lebocsátjuk, mire a készülék ismét önműködően dolgozik. Ily módon minden rossz tömítést elkerülünk, melyek a gázveszteség okai szoktak lenni. Az alsó, vizzel töltött gázfejlesztő edényen még egy H kieresztő nyílás van alkalmazva, mely rendszerint egyszerű nyilás, mely csavar vagy tetszőleges csap által elzárható. Ezen kieresztő nyílásnak czélja, hogy az edényből a folyadékot a fölső csavarok oldása nélkül ki lehessen bocsátani. Hogy az edényt újból megtölthessük, hajlított csővel ellátott csapot alkalmazhatunk, hasonló módon, mint előbb a harangnál leírtuk. A töltésnél a harangban minden nyomást meg kell szüntetni, azon pillanatot kell bevárni, melyben a harang leért vagy pedig a fogantyúkkal kissé fölemeljük. Azután vizet öntünk a középső nyíláson, mely víz a két konczentrikus edény magasságkülönbsége folytán az edénybe esik. A gáz alkalmazása előtt czélszerűen vegyi tisztító alkalmaztatik a vezeték valamely helyén, mely egy belül N N válaszfalakkal ellátott hengeres M edényből áll (4. és 5. ábra) és négy különböző tisztító anyagot /., //., III, IV. tartalmaz, melyeken egymásután való áthaladásra a gáz kényszeríttetik, mielőtt a tisztítót elhagyná. Ezen négy tisztító anyag: rézsulfát, vasoxyd, kálcziumkárbid és kálcziumchlorid. A leirt készülék teljesen önműködően, rendesen és biztosan működik. A fejlesztett gáz teljesen ment ammóniáktól és más, idegen alkatrészektől és nem piszkítja az égőket A gáz nyomása teljesen egyenletes. A korlátolt mennyiségű víz, melyet a készülék tartalmaz, könnyen telíthető és megengedi, hogy a készülék nagy hidegnek is kitehető a gázfejlesztés zavarása nélkül. Miután a kárbid aránylag nagy mennyiségű vízbe hull, nem történik hőfokemelkedés, mi által a legnagyobb gázmennyiség nyerése biztosíttatik. Az elosztókészűlék egyszerű és rugókkal nem bír. Miután a karbidot fölvevő tölcsér a harangtól független, az űzem rendszeressége nem befolyásoltatik. a gáznyomás mindig egyenlő marad, annál inkább, mert a kis harang, mely hydraulikus zár alatt van, a nagy harang mozgását enyhén befolyásolja. A képződött meszet csak többszörös használat után kell kiüríteni; a kiürítés maga könnyen eszközölhető. A készülék biztonsága azért nagy, mert a harang nagy fogyasztás mellett is csak kevés gázt tartalmaz ; túltermelés sem lehetséges, a készülék igen csekély helyet foglal el, kezelése egyszerű és veszéllyel nem jár. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék acetylén fejlesztésére, jellemezve egy K gázharang mozgásaitól független K tölcsér vagy tartály által, mely a kárbid fölvételére szolgál. • 2. Az 1. alatt jellemzett készüléknél egy kis L' harang és egy központi L tartály elrendezése, mely K nagy haranggal áll kapcsolatban oly ezélból, hogy a nagy harangnak enyhe mozgás kölcsönöztessék. 3. Az 1. alatt jellemzett készüléknél egy T edény elrendezése a kárbid bomlasztására, könnyű kiürítésére és a nagy víztartalom folytán, melybe a kárbid hull, ammóniáktól ment gáz fejlesztésére. 4. Az 1. alatt jellemzett készüléknél egy I) szelep, mely a haranggal egyidőben föl és alá mozgattatik és C spirálrugó által lefelé való mozgásban támogattatik. 5. Az 1. alatt jellemzett készüléknél egy elzárható H nyilás elrendezése az alsó edényen, ennek kiürítésére. 6. Az 1—5. alatt jellemzett készülékkel kapcsolatban egy tisztító, mely N válaszfalak által néjjy /., II., III., IV. osztályra osztott és rézsulfát, vasoxyd, kálcziumkárbid és kálczium-chloriddal töltött M edény által jellemeztetik (4. és 5. ábra). (2 rajzlap melléklettel.) PaJlas részvénytársaság nyomdája Budapesten