10036. lajstromszámú szabadalom • Univerzális matrix
alapszín megszáradt, úgy bevonjuk egy sötétebb sárga szilinél. Ezen még nedves második színre fektetjük a mátrixot és nyomjuk rá. A minta kiemelendő, közbenső részei félrelökik a nedves szint, ezáltal az illető helyeken a világosabb szín lesz látható és így a kép teljes egészében elkészült. A kis sötétebb pontok és vonások,melyek a hatást annyira emelik, a második nedves festéken a festék összenyomása által keletkeznek; szétfolyásuk a mátrix bevételekor elhárítható az által, hogy a második festékréteget nem kenjük igen nedves állapotban a kéregpapírra. Ha oly fölületeket kell díszítenünk, melyek a festék iránt nem fogékonyak, akkor az első máz, tehát az alapszín, elmaradhat és ekkor az illető fölület természetes szine a kéj) keletkezésére befolyással van. Az alapszínnek, tehát az első máznak, még az is czélja, hogy a második már biztos alapjául szolgáljon úgy, hogy ezt ne a bemázolt fölület szívja föl és így a mátrix hatással lehessen rá. Ezért az első máznak fedőmáznak kell lennie. Az új univerzál mátrix előnyei a régiekkel szemben a következők : A régi mátrixok befestése nagy nehézségekbe ütközik, melyek azonban egészen új univerzális mátrixnál teljesen elesnek. A régi mátrixnál csak olajfestékeket lehet használni, míg az univerzális mátrixnál bármilyent. A régi matrixal elkészített fa- és márványsávok mindig élesen határoltak, ezeknek mechanikai eredetét rögtön föl lehet ismerni, míg ellenben az új mátrixok a legkülönbözőbb fa- és márványutánzatokat a leghívebben adják vissza. Ezen találmány czélja az ablakokra, bútorok, és más alkalmas anyagokat rajzokkal díszíteni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fa- és márványutánzatok előállítására szolgáló mátrixok, jellemezve az által, hogy egy rugalmas lemez fölületén betűfém. gummi vagy más nem nedvszívó anyagból mélyedéseket készítünk, melyek a fa vagy márvány rostjainak képét tüntetik föl úgy, hogy ha ezen lemezt mintás oldalával nedves mázra nyomjuk, a lemeznek domború részei kiszorítják az illető helyekről a festéket és pedig oda, hol a rostoknak megfelelő mélyedések vannak a rajzban, mi által a díszítendő tárgy alapszíne előtérbe lép és a rost és struktúra képe az oldalt nyomott festékből kitűnik. 2. Betüfémből, gummiból vagy más alkalmas nem nedvszívó rugalmas anyagból készült lemezek fölületén lévő mintáknak, rajzoknak, stb. más tárgyakra való átvitelére szolgáló eljárás, jellemezve az által, hogy ezen tárgyakat festékkel bekenjük és azután a fönt említett rugalmas lemezt mintás felével kefék vagy hengerek stb. segítségével a nedves festékre nyomjuk, mi által a még nedves festék a kiemelkedő nyomófölület által oldalt nyomatik és így előtűnik az alapszín és negatív kép képződik. iJ dllas részvénytársaság ftyonidája Huda^eati-Il