9828. lajstromszámú szabadalom • Átkapcsoló szerkezet önműködően bekapcsolódó előkapcsolási ellenállással bíró elektromótorok számára
a 2. állásnál a motorok sorban vannak kapcsolva és előre futnak, a 3. állásnál a motorok párhuzamosan vannak kapcsolva, a 4. állásban fékező áramot adnak, az 5. állásnál ellenáramuk van, a motorok sorban kapcsoltak és hátrafutnak. A szabályozó ellenállásnak C tengelye nem egészen kerek korongok segélyével azonos módon működtet bizonyos számú kontaktus emeltyűt, melyek az E kézi keréknek jobbra forgatásánál, szilárdan elrendezett kontaktusokra fekszenek és a szabályozó ellenállásnak különböző fokait fokozatosan rövid zárásba hozzák. A B tengely forgása közben egyidejűleg egy spirális rúgót is feszít meg, maga a C tengely helyzetében a K záró kilincs által tartatik meg, mely az ezen említett tengelyen megerősített L záró keréknek fogaiba nyúl. Ezen záró kilincset a rovátkolásokkal ellátott M korong befolyásolja, mely a B tengelyre van illesztve. Ha a D átkapcsoló forgattyú az 1—5. főállások egyikében van úgy a K záró kilincsnek vége az L korongnak egy mélyedésébe nyúl. minek következtében az L kerék zárva van. Ha ellenben a 1) forgattyút az egyik állásból a szomszédosba visszük át, úgy az M korongnak egy dudorodása a K záró kilincset, még mielőtt a forgattyú ezen új állását elérte volna, visszatolja úgy hogy az L záró kerék szabaddá lesz. miáltal a spirális rúgó feszereje folytán a C tengelyt rögtön balra visszavezeti és az összes ellenállást ismét az áramkörbe igtatja. Ezen berendezés tehát lehetővé teszi, hogy üzemközben, a mig t. i. az átkapcsoló forgattyú az 1—5. állások egyikében van, vagyis addig, míg a motorok bizonyos meghatározott módon vannak kapcsolva, a motoroknak vonóerejét az által fokozzuk, hogy az áramkörből kézzel kapcsolunk ki ellenállást. Mihelyt azonban a D forgattyúnak forgatásával a motorokat átkapcsoljuk, a kikapcsolt spirális rúgó hatása folytán az egész előbb kikapcsolt ellenállás ismét bekapcsolódik az áramkörbe, miáltal megakadályozza azt, hogy a motorok kapcsolóján és a kommutátorokon tűz támadjon. A leírt berendezést éppúgy lehet alkalmazni csak egy motornak üzeménél is, melynek szárnygöngyölése több, sorban vagy párhuzamosan kapcsolandó szakaszra van osztva. Egy szabályozó ellenállás helyett többet is lehet alkalmazni, melyeknek kapcsoló tengelyei ugyanazon módon köttetnek össze, mint a C és B tengelyek, úgy hogy a D átkapcsoló forgattyúnak forgatásakor valamennyi szabályozó ellenállásnak tengelyei visszacsapnak és az áramkörbe ellenállást igtatnak be. SZABADALMI IGÉNY. Átkapcsoló szerkezet villamos motorok számára, mely áll egy B tengely által hajtott átkapcsoló készülékből, mely egy vagy több, C tengelyek által hajtott sza • bályozó ellenállást működtet, jellemezve azáltal, hogy a szabályozó ellenállások C tengelyei oly függésben vannak a B átkapcsoló tengelytől, hogy ennek minden mozgásánál a szabályozó ellenállások C tengelyei önműködően csapnak vissza bizonyos meghatározott állásokba oly czélból, hogy több villamos motornak vagy egy villamos mótor különböző göngyölési szakaszainak be- és kikapcsolásánál a motorok kapcsolási kontaktusain és kommutátorjain megszakítási szikrák keletkezése ellenállásnak önműködő beigtatása által megakadályoztassák. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten,