9572. lajstromszámú szabadalom • Hordozható dobbetét czentrifugák futódobjai számára

- 3 -rokat eltávolítottuk, leemeljük a dobbetét­ről, mire azután a 11 záróékeket kihúzzuk a dobbetétből, mi által a czukorlapok, illetve rudak a dobbetétben annyira meglazíttat­nak, hogy lehetővé válik a dobbetétet az összes czuk orlapokkal és éklemezekkel együtt a fölhúzó segélyével a czentrifuga-futódob­ból igen könnyen kiemelni. Ezután a dobbetétet a járószék segélyé­vel a czentrifuga közelében levő gördülő kocsi-asztalra állítjuk és a csigasort eltávo­lítjuk. A kinyitott dobbetétet most kiürítjük aképen, hogy a czukorlapokat szokásos módon deszkákra tesszük és a szárítószo­bába szállítjuk, míg az éklemezeket a dob­betét mellé állítjuk. A dobbetét kiürítése után az 1 gyűrűt ráhelyezzük annak alsó részére és megerősítjük, az éklemezeket kívülről befelé a dobbetétbe toljuk, a dob­betétet összeállítjuk és most az egész dob­betétet a fölhúzó segélyével emeljük és egy tartályhoz vezetjük, melyben meleg víz van és ebbe rövid ideig belemerítjük a dobbe­tétet a reátapadt czukorrészektől való töké­letes megtisztítása ezéljából. A vízből kivett dobbetét, miután még meleg, igen hamar megszárad és a leírt módon az újból való behelyezésre és meg­töltésre elkészíttetik. Minden egyes czentrifugához két dobbe­tét szükséges, melyeknek egyike, a futó­dobba beállítva, dolgozik, míg a másikat a mint leírtuk, kiürítjük és tisztítjuk. Az előnyök, melyeket a czentrifuga-futó­dobjához való új dobbetéttel elérünk, a következők: 1. A czentrifuga munkaképessége czukor­lapok előállításánál minden eddig ismert czentrifuga eljárással szemben lényegesen (kb. 60°/o-al) nagyobbodik. 2. Elérjük továbbá, hogy mihelyt a czentri­fuga-futódobból a dobbetétet kiemeljük, a czukorlapok külső kerülete a levegő hozzá­jutása következtében gyorsan megkeménye­dik, mi más eljárásoknál legtöbbnyire nem történik. 3. A dobbetétnek vízbe való állítása foly­tán megtakarítjuk a czentrifuga-futódobnak rendesen szokásos tisztogatását, minden ezzel járó többféle berendezéssel együtt, mely sok vizet igényel, melyet újra el kell páro­logtatni ; eképen tetemes mennyiségű szén megtakarítást érünk el. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hordozható dobbetét czentrifugák szá­mára, jellemezve két, az egymással szem­ben fekvő oldalakon 6 vájatokkal (ékvá­jatokkal ellátott) 12 gyűrűk által, melye­ket 3 tartók aképen kötnek össze, hogy a gyűrűk egyike 1 levehető, jellemezve továbbá a 6 vájatokba betolható 7 leme­zek (éklemezek) által, melyek teljes vagy korlátolt számban betolatván, tetszés szerinti nagyságú fogyasztási ezukor elő­állítását lehetővé teszik. 2. Az 1. alatti igényben jellemzett dob­betéteknél 11 záróékek elrendezése oly czélból, hogy eltávolításuk által úgy a czukorlapok, valamint a 7 éklemezek meglazíttassanak, a végből, hogy a dob­betétet a 8 czentrifuga - futódobból ki­emelhessük. 3. Fiókozat elrendezése két-két 7 éklemez között ezukorrudak előállítása ezéljá­ból az 1. alatt jellemzett dobbetéten, mely fiókozat áll a) a 12 lemezeken vagy csíkokon meg­erősített 13 szöglemezekből, vagy b) az í7-alakú, egymás fölött elrende­zett 14 szakaszokból, vagy c) a 16 lemezen megerősített 17 hossz­csíkokból. d) Az a)—c) alatt említett fiókozatok előnyösen rűgóaczélból készítve. 4. A 3. alatt említett berendezés egy ki­viteli alakja, jellemezve az által, hogy a 7 ékleinezekben szemben fekvő 19 vá­jatok vannak elrendezve és ezekbe vé­kony 20 ékdarabok tolatnak be. 5. A 3. alatt említett berendezés egyw kivi­teli alakja, jellemezve a 21 szögbetétek által, melyek egyik száruk szélével a 7 éklemezek 19 vájatába tolatnak be, míg a másik szárnak széle a* legköze­lebbi, magasabban fekvő 21 betét támasz­téka gyanánt szolgál. Pallaa rószrénytársaság nyomdája Budapesten (2 rajzlap melléklettel.)

Next

/
Thumbnails
Contents