9547. lajstromszámú szabadalom • Gép több részből készült dobozok összeállítására

szoríttatik (5., 12. és 13. ábra). Ez a 31 lemez a 16 villával együtt működve, az x kéregpapír megszorulását gátolják meg. A gép működési módja a következő: A 19 tartályt folyékony ragasztóanyaggal töltjük meg, úgy hogy a 20 léczek ebbe belemerülnek. A bemerülés mélységét eset­leg külön 33 készülékek segélyével lehet szabályozni (1. ábra). A 28 lemezeket ezután az alkalmazandó x kéregpapirdaraboknak megfelelően lehet beállítani, melyeket azután a 28 lemezek között lehet elhelyezni. Az x kéregpapirlapok méreteit a 9 tolókák löke­tének megfelelően is be lehet állítani. Ekkor az y fenékrészt a G szupportdarabra húzzuk és a gépet a D lábítóemelő lenyomásával működésbe hozzuk. A B tengely forgásának kezdetén az 1 exczenter, mint azt már említettük, nincs a holt állásában, hanem ezzel szemben 1 /i fordulattal elősiet (5. ábra). Ettől a ponttól a tolóka pályája végpontjáig mozdul el, mihez körülbelül a B tengely x /8 fordulata szükséges, míg az 1 exczenter az első holt pontját el nem érte. Ha a holt pontja fölött elhaladt, a 9 tolóka a pályája kezdőpont­jához tér vissza (1. a 6. ábrát). Mialatt a 9 tolóka visszafelé mozog, a 3 és 4 ex­czenterkorongok is működésbe jönnek. Ha az 1 exczenter első holt pontjához eljutott, tehát ha a B tengely 1 /8 fordulatot vég­zett, először a 3 exczenterkorong éri a 13 csigát, miáltal a 14 15 rudazat közvetítésé­vel a 16 villa fölfelé tolatik, mely villa a gép első löketénél üresen jár. Egyidejűleg a 4 exczenterkorong is beleütközik a 22 csigába és a 21 23 24 25 26 áttevés segé­lyével a 20 léczek fölemelkedését idézik elő. Ezek a léczek a ragasztóanyag-tartály­ból egy vékony réteg ragasztóanyagot emel­nek ki, és a 28 lemezek között lévő leg alsó x papírlapra nyomatnak, mikor a ra­gasztóanyagot a kerékpapirlapokra viszi át. A 20 léczeket ennek következtében a 27 rúgók azonnal lefelé húzzák, úgy hogy a 9 tolóka visszafelé való mozgásánál szabad pályát talál. A 3 exczentertárcsa ellenben oly módon van alakítva, hogy a 13 korong­gal addig maradjon kapcsolatban, míg a G szupportfej fölfelé nyomatik, úgy hogy a 16 megfogó villa éppen addig marad a föl­emelt helyzetben. A szupportfej fölfelé való nyomása tehát csak akkor megy végbe, ha a 9 tolóka visszafelé való mozgásánál a kezdeti álláspontján már túlhaladt, tehát ha a B tengely 3 /1 fordulatot végzett. A G szupportfej mozgásának egy része ugyan­csak üres mozgás. A 2 exczenterkorong 1 /i fordulat után a 10 csigába ütközik és a 11 könyökemelő és 12 rúd segélyével a G szupportfej emelését idézi elő, mely ha a legmagasabb pontjához elérkezett, saját súlyának hatása alatt ismét leesik. Egyúttal a 3 exczenterkorong is elcsúszik, úgy hogy a 17 18 rúgók a 16 villát a kezdeti hely­zetébe viszik vissza. Ha a 9 tolóka visszafelé való mozgásá­nak befejeztével a pályája kezdőpontjához elérkezett, a 9a bütyke a már ragasztó­anyaggal bevont x oldallapra fekszik (6. ábra). Egyúttal az 1 exczenter is eljut a második holt pont helyzetébe, és a ü tengelynek továbbforgásánál a 9 szán előremozgását idézi elő, míg az a kezdeti állásába nem jut (5. ábra). A dobozrészek összeállítása csak a gép második löketénél történik. A 9 szán ekkor a már előretolt x kéregpapirlemezt annyira előretolja, hogy az y fenékrészre feküdjön (6. ábra). Közvetlenül ezután a 16 megfogó villát a leírt módon fölemeljük és az x ké­regpapir-lemezre szorítjuk. Egyúttal a 20 léczeket is fölemeljük, melyek a következő, a 28 léczek között fekvő papírlapot vonják be ragasztóanyaggal. A 9 tolóka visszafelé való mozgása közben a G szupportfej föl­felé mozog és a szupportfejre szerelt y fenékrész a 16 megfogó villán és a rugal­mas 31 lemezen megfogott x kéregpapirra szorul, mi által ez a két rész összeragasz­tatik. A 9 tolóka visszafelé való mozgása befejeztével a következő, a 20 lécz által ragasztóanyaggal már bevont kéregpapir­darabot fogja meg és azt az előremozgása közben az 5. ábrán látható helyzetbe tolja, mikor a gép működése újból megkezdődik. Minden következő löket előtt egy újabb fenékrészt helyezünk el a szupportfejen.

Next

/
Thumbnails
Contents