9531. lajstromszámú szabadalom • Önműködő árúelárúsító
egy átnyúló, végeivel fölfelé hajlított, tengelyül szolgáló i sodronynak vagy rúdnak ágyul szolgálnak. Ezen áthajlított végeken a rendes helyzetben vízszintesen fekvő zsemlyéket tartó lemezek vannak megerősítve Ezen e lemezek függélyes e1 fal által, mely körülbelül z oszlopocskák fölött van, két egyenlőtlen hosszúságú részre van osztva, melyek közül a rövidebb hátsó vég a megrakott zsemlye súlyát nem teljesen kiegyenlítő e2 ellensúllyal van ellátva, míg a hoszszabb mellső vég a hengeralakú d tartály ds szélére könnyen támaszkodik és itt inegtartatik, illetve a lebillenésben megakadályoztatik. A d tartály egy másik, kissé magasabb széle az egész zsemlyeosztályt átfedő, nehéz üvegburának szolgál támaszul. Egy kisebb, a szerkezetet átfödő y fémfödél, mely f csapon nyugszik, akkép van elrendezve, hogy a zsemlyelemez billenését meg ne akadályozza. Hogy egy zsemlye kiadását egy pénzdarab bedobása után I lemez és vele e lemezek forgatása után lehetővé tegyük, d tartály kerületén egy zsemlyelemez szélességére ki van vágva. így ezen helyen nincs d8 szegély, mely a zsemlyelemezt a lesiilyedésben megakadályozná és miután a zsemlye a megfelelő lemezrésszel kissé nehezebb, mint az e2 ellensúly, a lemez a tartály kivágásában le fog sülyedni és a zsemlye kicsúszik, de a kiadás után az ellensúly behatása alatt a vízszintes helyzetbe vissza fog menni, melyben a lemez azután m rögzítőpeczek alatt megmarad. Az egyes zsemlyelemezek között I korongon l válaszfalak vannak betéve (1. ábra) melyek fönn melső végükön kis m rögzítőpeczekkel bírnak, mely alá az üres zsemlyelemez helyezkedik, a mint említve volt. Utóbbi addig marad ezen helyzetében, míg egy új pénzdarabot dobnak a nyílásba és a szerkezet újból működni kezd. g1 fogaskerék g hajtótengelye a 8. ábrában föltiintetett óramű G tengelyével áll kapcsolatban, mely egy a H fogas- és lánczkeréken nyugvó láncz segélyével súly által forgattatik, a mint a J emeltyű által rendes állapotban megtartott K szárnykerék szabadon bocsáttatik (9. ábra). A szabadon bocsátás abban a pillanatban történik, melyben a nyíláson beeső pénzdarab Q emeltyűre esik és ezt súlya által kissé félre nyomja (9. ábra pontozott helyzet). A ./ emeltyű, melynek J1 emeltyűkarján lévő, a V fal egy ,6 nyílásán átnyúló a peczekje a K szárnyaskereket fogva tartja, ezen behatás alatt a nyílirányban előre halad és K szárnykereket szabadon bocsátja, mi mellett egyidőben, hogy a J emeltyűnek a pénzdarab lecsúszása után való közvetlen visszaesése megakadályoztassák, a fölső J3 emeltyűkaron lévő Jl orr, mely a nyugalmi helyzetben L rögzítőkorong L1 bevágásában (12. ábra) fekszik, ezen bevágásból kiemeltetik és Ml rúgó behatása alatt a rögzítőkorong szélére támaszkodik. L korong lazán ül G tengelyen, míg N zárószerkezet a tengellyel szilárdan van összekötve. Ha tehát J3 emeltyűkart a kivágásból kiemeljük, akkor a zárószerkezeten megerősített rúgó az L rögzítőkorongon szilárdan ülő L2 peczekre nyomva, a korongot a 12. ábrában föltiintetett helyzetből a 10. ábrában rajzolt helyzetbe veti, hol I2 peczek N zárószerkezet előtt megáll, mire azután közvetlen az órasúly behatása alatt, G tengely forogni kezd. Miután egy fél fordulatot megtett, az L rögzítőkorong második Ls bevágása jut a fölső J4 orra alá, mely utóbbi belefekszik és a szerkezetet megállítja. A zsemlyelemez ezen idő alatt, mint eleinte említve volt, egy fordulat 16-od részét végezte. Két, a rögzítőkorong belső oldalán ágyazott 0 és O1 rúgó behatása alatt, melyek l'P1 szilárd peczkekhez támaszkodnak, N zárószerkezet a 10. ábrában jelzett helyzetből J4 orr becsappanása előtt a 12. ábrában föltüntetett helyzetbe visszamegy. SZABADALMI IGÉNY. Önműködő elárusító készülék megrakott zsemlyék és hasonló áruk elárusítására, jellemezve egy súly behatása alatt forgó óramű, különösen annak egy, egyik végén L Ml X záró és rögzítőszerkezettel, másik végén kis gl fogaskerékkel bíró G tengelye által, mely g1 fogaskerék az