9511. lajstromszámú szabadalom • Mártógép

— 3 — kapnak, mellyel a szánt megelőzhetik, hogy elegendő gyorsan tért nyújtsanak az M N kések keresztül jutására a szita és E sík között. Azután lényegileg végső állásukban nyugalomban maradnak, hogy a kés vissza­menetelénél egy további ütköző által vissza­tartassanak. A mozgás ezen módját a következő me­chanismussal érjük el: A szánon két z zl ütköző, a gépállvá­nyon két t t1 ütköző emelő a vvx túlsúlyok­kal van elrendezve. A szitákan k k,1 ütkö­zők vannak. A szán mozgásánál a t t1 emelő alsó végei a szánnak ezen ütközőire fekiisznek és eltávolítják azokat a merítő­laptól, az emelőkarok arányainak meg­felelő sebességgel, egészen nyugalmi hely­zetűkig. Hogy a t t1 karok szabad vissza­lengését biztosítsuk és megakadályozzuk, hogy e közben a k ütközőkre rá ne feküd­jenek és meg ne szorúljanak, a szánon a második e e1 ütközők vannak elrendezve, melyek röviddel a szán végállásának elé­rése előtt a szitáknak kis pótlómozgást adnak. A szán visszavezetésére a munka­helyzetbe szolgálnak a szitákon levő b lA ütközők és a szánon lévő i i1 ütközők, melyek­nek a rajz értelmében akképen kellelrendezve lenniök, kogy a többi ütközővel ne jussa­nak érintkezésbe. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Mártógép, melynek jellemző részei a gyújtóanyag számára való I) D D1 I)11 csatornában elhelyezett C mártólap, az M N rávivő kés,, mely a csatornából a mártólapra megy át és minden meg­mártás előtt a gyújtóanyagot fölkeni és az F sajtolólap, mely a C mártólapot, miután fölötte a P sínek által hordott mártókeret elvezettetett, leszorítja és rövid ideig ezen helyzetben tartja. 2. Az 1. igényben jellemzett gép egy ki­viteli alakja, melynél egy kés van alkal­mazva. mely a rávivő kés előtt haladva az előbbi megmártás gyújtóanyag mara­dékát lesimítja. 3. Az 1. alatti gép egy kiviteli alakja, melynél a csatornából a C mártólap mellső oldalán E ferde sík vezet föl a C mártólaphoz, melyen a gyújtóanyag fölfelé tolatik. 4. Az 1. alatti igényben jellemzett gép egy kiviteli alakja, melynél a C mártó­lap hátsó végén Q szita van elren­dezve, melybe a lesimított mártóanyag belehull, a végből, hogy a megmártás közben az anyagba hullott tisztátalanság eltávolíttassék. 5. Az 1. alatti igényben jellemzett gép egy kiviteli alakja, jellemezve a mártó­lapnak két D 1) ü1 D1 1 kereszt- és hosszcsatorna közötti elrendezése által, mely utóbbin a gyújtóanyag a mellső rész felé visszafolyik. 6. Az 1. alatti igényben jellemzett gép egy kiviteli módozata, jellemezve az O szán által, melyen egyrészt a mártó­kerettartó van rugalmasan megerősítve és mellyel másrészt a rávivő kés van csuklósan L karok révén összekötve, melyek előnyösen a rákenés közben rugónyomás segélyével a C mártólapra szoríttatnak és visszameuetnél q ütköző által magasra emeltetnek. 7. Az 1. alatti igényben jellemzett gép. jellemezve a két M N kés olyan elren­dezése által, hogy azok egymással me­reven össze vannak kötve és támasztó pontjuk körül forgathatóan vannak el­rendezve, úgy hogy a C mártólap fölött való útjokban azok mindegyike minden állásban szilárdan támaszkodhatok a mártólapra. 8. Az 1 -7. alatti igényben jellemzett mártógépnél a két emelkedő E síkkal ellátott mártólap alkalmazása, melyre a gyújtóanyagot egy kettős M N kés akképen keni föl, hogy a két kés föl­váltva, mint lesimító és mint rávivő kés szerepel. 9. A 8. alatti igényben jellemzett kettős mártógépnél a C mártólap mindkét vé­gén (J Q sziták alkalmazása, melyek közül egy-egy, a kés megérkezésekor a C mártólap széléhez, ettől annyira távo­zik, hogy a kés ezek és az emelkedő sík között bejuthat a teknőbe.

Next

/
Thumbnails
Contents