9485. lajstromszámú szabadalom • Védőszerkezet cséplőgépek számára
- 2 nyugszik és c2 -nél a cséplőkosárral csuklósan van összekötve, úgy hogy a szekrény a kosár elállíttatásánál evvel együtt mozog, A b fogantyúval ellátott É védődeszka két végén a D tagok által az E könyökemeltyűk hosszabb karjával van összekötve, mely könyökemeltyűk a C szekrények oldalfalaiban az e csapok körül forgathatók és melyeknek rövidebb karja e1 csapokkal a C1 csúsztató-deszkára erősített /'csapágyaknak l hasítékába nyúlnak. (5. és 6. ábrák). Ezen csapágyaknak 2 hasítékaiba az egykarú h emeltyűknek hl csapjai nyúlnak (8. ábra), mely emeltyűk a g csapszögek körül forgathatók, melyekre még az egykarú i emeltyűk is vannak lazán rátolva. Két-két h i emeltyű az m kapcsoló részekkel bírnak és mihelyt az emeltyűk egy egyenesben feküsznek a g csapszögre rátolt g1 - rúgó által összekapcsoltatnak, úgy hogy azok mérlegrúd módjára a g csap körül lengő, kétkarú emeltyűt képeznek, a mint ez az 1., 2. és 5. ábrákból látható. Ezen mérlegrúdnak rövidebb karjára a k csuklók körül forgatható és az Z1 rúgó vagy valamely ellensúly által fölcsappantott állásban tartottá dobogó-deszka van függesztve a j rudak segélyével, míg a mérlegrúdnak hosszabb h karjára a O csúsztató-deszkának és a nehéz f csapágyrészeknek, valamint az ezeken függő, a rézsútos szekrény fenekén föl- és letolható B védődeszka súlya hat. A g1 rúgónak az m kapcsolásokra gyakorolt nyomása akként van meghatározva, hogy az a h és i emeltyűket az előbbieknek a csúsztatódeszka és a védődeszka által való megterheltetése daczára is kapcsolásban tartja. Midőn az l dobogó-deszka az arra lépő munkás által lenyomatik, úgy hogy az az 1. ábrában látható állásból a 3. ábrában föltüntetett helyzetbe jut. az i emeltyűk lefelé forgattatnak; minthogy azonban a h emeltyűk az E emeltyűknek a D rudakhoz való viszonylagos állása következtében ezen forgást nem követhetik, ugy az m kapcsolás fölboinlik és az i emeltyűk a h emeltyűkhöz képest a 3. ábrában föltüntetett állást foglalják el. A dobogó-deszkának lenyomása tehát nem befolyásolja a B védődeszkát és az amazon tartózkodó munkásnak ezen védődeszkát kézzel kell visszatolnia, ha az adagoló nyílást szabaddá akarja tenni. Ekkor ugyanis a védődeszka a C szekrénynek feneke mentén fölfelé csúszik és az ez által elállított E könyökemeltyűk a h emeltyűket fölfelé forgatják, míg ez utóbbiak az i emeltyűkkel egy vonalba jutnak és azokkal összekapcsoltatnak (4. ábra). A h emeltyűk a C1 csúsztató-deszkát magukkal menesztik és azt a 3. ábrában szakadozott vonalakkal és a 4. ábrában teljes vonalakkal jelzett állásba hozzák. Ha a munkás bármely oknál fogva a csúsztató-deszkát meglöki vagy azt megterheli (pl. a munkás véletlen kicsúszásánál annak előre csapódó kezei által), akkor a munkás a csúsztatódeszkát lenyomja, a h emeltyűk kikapcsoltatnak és lefelé való forgattatásuknál a védődeszkának az adagolónyilás fölé való azonnali előretolását eredményezik. Ha a munkás visszahúzott védődeszkánál helyét elhagyja, akkor az l1 rúgó hatása folytán vagy a működésbe jött ellensúlyok által megemelt dobogó-deszka a csúsztató-és védődeszkáknak a h emeltyűkre ható nyomásával együtt a h /' mérlegrúdnak a g csap körüli gyors kilendűlését idézi elő, minek következtében a védődeszka a rézsútos szekrényfenéken lefelé csúszik és az adagolónyílást elzárja. Hogy a C1 csúsztató- vagy adagoló deszkával szemben fekvő oldalon szerencsétlenségek ellen elég védelmet biztosítsunk, ezen helyen, közel az adagoló nyíláshoz a rugónyomás által nyitva tartandó n csapóajtót rendezzük el (4. ábra), mely az adagoló nyílás irányában ható csekély nyomás alatt lecsappan. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Védőszerkezet cséplőgépek számára, mely áll egy, az adagoló nyílást záró B tolattyúból, mely egy E h i emeltyűszerkezet által a lecsaptatható C1 ada-