9450. lajstromszámú szabadalom • Kormányozható léghajó
elegendő a b szivattyú segítségével a B tartályból a gázt az A tartályba átszivatytyúzni, mi által a hátsó B rész lesiilyed, a mellső pedig emelkedik és megfordítva, ha lefelé akarunk haladni, úgy az A tartálybó szivattyúzunk gázt a B tartályba. A csavarokat ezután egy gép segítségével forgásba hozzuk, mi által a megkívánt eredményt elérjük. A mint ebből kitűnik, a léghajó emelkedését vagy esését a gáztérfogat és a csavarok forgássebességének megfelelő megváltoztatásával eszközöljük. A léghajónak a magasban elfoglalt helyzetének megtartására vagy megváltoztatására a DE tehertartály szolgál, mely sűrített levegőt vesz föl magába azon czélból, hogy az A B tartályok súlyát ellensúlyozza. A D és E tartályok egymással egy, az r légszivattyúval összekötött és o zárószeleppel ellátott w cső által vannak összekötve. Ha a léghajónak egy bizonyos magasságban kell maradnia, úgy ennek eszközlésére elegendő a D és E tartályokat bizonyos mennyiségű sűrített levegővel megtölteni. Ha pedig azt akarjuk, hogy a léghajó ismét emelkedjék, úgy a sűrített levegőt az o ventilen át kibocsátjuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Léghajó, jellemezve két egymással összekötött és az egymással határos fölületeiknek befelé való görbítése által alkotott és a kormány- és hajtómű fölvételére szolgáló C üreggel ellátott A B gáztartályok által, melyek egy b gázszivattyúhoz kapcsolt és c zárószeleppel ellátott a cső által vannak egybekapcsolva, gáztartalmuk tetszőleges megváltoztatása czéljából, és melyek közül a mellső A tartály szivaralakú, a hátsó B tartály pedig a madár testének hátsó részével megegyező alakkal bír. 2. Az 1. alatt igényelt léghajónál két D E légtartálynak az AB gáztartályok alatt való elrendezése, melyek egy r légszivattyúhoz kapcsolt és o zárószeleppel ellátott w cső által vannak összekapcsolva levegőtartalmuknak tetszőleges megváltoztatása czéljából. (1 rajzlap inelléklottel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten