9281. lajstromszámú szabadalom • Újítások körkemenczéken
- 2 — dúlva, tehát a rajzlapon a fal fölött) levő, a kéményhez legközelebb eső (a rajzon a szélső jobb) kamarát, és azután egymásután megtöltjük az összes, a d fal baloldalán levő kamarákat, mindaddig, míg az utolsó kamarát is meg nem töltöttük, a sor üzembehozatala úgy történik, mint a közönséges körkemenczénél. Ekkor ugyancsak a kémény felől kiindulva megtöltjük rendre a fal jobboldalán levő kamarákat. De mire az első kamarát megtöltöttük, a baloldalt levő első kamarában a tűz leégett. Tehát az alatt, míg a jobboldalt levő második kamarát töltjük, az első kamarát, a baloldalt levő első kamarából előmelegítjük, még pedig oly módon, hogy a baloldalt levő első kamara b csappanóját zárjuk, a jobboldalt levőét nyitjuk, a két kamara között levő g tolókát fölhúzzuk és a baloldalt levő kamara ajtaján levegőt vezetünk be kívülről. Mire a jobboldalt levő második kamarát megtöltöttük, az első már elő van melegítve, tehát az alágyújtható, a baloldalt levő második kamara leégett és a második kamara előmelegítése megkezdhető. A munka így folytatandó tovább, mindaddig, míg az utolsó jobboldalt levő kamarát is meg nem töltöttük. De ekkorra a baloldalt levő első kamara már kihűlt, tehát kiüríthető és újból megtölthető, úgy hogy mire a jobboldalt levő utolsó kamarát már üzembe hozhatjuk, a baloldalt levő első kamara előmelegítését is megkezdhetjük. Ekkorra azonban a jobboldalt levő első kamara is leégett, tehát az ajtaja nyitható, a b csappanóját zárjuk, a baloldalt levőét nyitjuk, stb. és a munkát folytatjuk, úgy mint ezt előbb leírtuk, csakhogy most a jobboldalt levő kamarák fognak a megfelelő baloldalt levő kamarák előmelegítésére szolgálni. SZABADALMI IGÉNY. Újítások körkemenczéken, jellemezve a kamarák alatt levő, a rókatorokkal közlekedő a csatornák és a d fal két oldalán levő két szomszédos kamara között alkalmazott e csatornák által, melyek a kamara fölött levő térből a c, illetve f rúd vagy láncz által működtetett b csappanok, illetve g tolókák által nyithatók vagy zárhatók oly czélból, hogy a kemencze egyes részei teljes körkemencze gyanánt legyenek használhatók, míg az l ajtók a szalma-tüzelést teszik lehetővé. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA 61 f.APESTEN