9277. lajstromszámú szabadalom • Tanszer a földrajz tanításához
2 — találja, minthogy a képek számozva nincsenek. Az illető pont fekvését tehát a tanuló annál is inkább megjegyzi magának, minthogy az egymásután következő számok mindig szomszédos helyeket jeleznek. A képek többszöri elhelyezése, illetve az album többszörös átlapozása a tanulót folytonos ismétlésre kényszeríti, de azonkívül a képek gyűjtése mulattatja is. A rajz 2. ábrája a találmány egy másik kiviteli módozatát mutatja, melynél az album teljesen elmarad. Az a mezőket itt számokkal ellátva a térképen alkalmazzuk, még pedig a képeknek megfelelő pontok mellett Az eljárás különben ugyanaz, a mi a képgyűjtő albumnál. A képeket vagy a térképre lehet ragasztani, vagy pedig, mint az albumnál, hasítékokba tolhatók. A tanuló ily módon képes-térképet állíthat össze, mely az előbbiekben leírtnál még előnyösebb. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tanszer földrajz tanításához, mely számozott a mezőkkel ellátott albumból és | a hozzátartozó b térképből áll, melynek egyes esetleg geográfiái, mezőgazdaságig ipari, történeti adatokkal ellátott pontjai az album mezőinek megfelelően vannak számozva és mely még az album mezeinek megfelelő számú c képekkel is el van látva, mely képeket az illető pont fölkeresése után a megfelelően számozott albumban lehet elhelyezni. 2. Kiviteli módozata az 1. alatt védett tanszernek, melynél a térkép különböző pontjai (városok, tavak, hegyek stb.) különböző színekkel vannak jelezve, hogy a fölkeresést megkönnyítsük. 3. Kiviteli módozata az 1. alatt védett tanszernek, melynél az album a mezei hasítékokkal vannak ellátva, melyekbe a képek elhelyezhetők. 4. Kiviteli módozata az 1. alatt védett tanszernek, melynél az album elhagyásával az a mezők a térképen az illető pont közelében vannak alkalmazva. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten