9197. lajstromszámú szabadalom • Berendezés palaczkok és hasonló tartályok zárainak ellenőrzésére
Ezután a D etiquettával ellátott B gyűrűt a palaczk nyakára toljuk és annyira leszorítjuk, hogy az a karimát érinti, mely állásban azután enyvvel vagy más ragasztóanyaggal rögzítjük, miáltal az E csík a gyűrű és palaczk közé van ékelve és a dugaszt lefödi. A csíknak szabad végét a palaczk testéhez ragasztjuk, úgy hogy csakis a lefejthető e rész marad szabadon, míg az E csíknak e1 végét ugyancsak a palaczkra ragasztjuk és az F etiquettát akként erősítjük meg, hogy az az e1 véget csaknem teljesen betakarja. A mint már említettük, a D etiquetta ugyanazon jeggyel van ellátva, mint az ellenőrző csíknak lefejthető e része (1. ábra), úgy hogy tehát a fogyasztó a palaczk vásárlásánál könnyen meggyőződhetik róla, vájjon hamisítványt ajánlanak-e neki, vagy sem, vagyis, hogy a D etiquetta és az E csík azonos eredetű-e, vagy sem. A vevőnek azonban ezen meggyőződés megszerzésére még egy mód áll rendelkezésére ; egyszerűen lefejti a hátsó felületén bizonyos jegyet hordó e szelvényt és mellső és hátsó fölületén alkalmazott jegyeknek másodlatát megőrzi, úgy hogy a neki beküldött szelvény valódiságát könnyen és bármikor megállapíthatja. Természetes, hogy minden ily ellenőrző szelvénynek külön számmal és külön jeggyel kell elláttatnia. A D etiquettát és az e szelvényt, tehát mellső fölületét, pl. 260.325. számmal és egy csillag két oldalán elrendezett két kereszttel, az e szelvény hátsó fölületét pedig pl. oly bélyegnyomattal látjuk el, melynek kiegészítő részét a szállító czég megőrzi. Ezen kombinácziót természetesen tetszés szerint módosíthatjuk és magát az elrendezést bármily tartályon alkalmazhatjuk; a palaczk itt csak példa gyanánt választatott. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés palaczkok és hasonló tartályok sérthetetlen elzárására és azok valódi tartalmának bizonyítására, mely abban áll, hogy az A palaczkot vagy egyéb elzárandó tartályt egy átlátszó, belső fölületén egy D etiquettát hordó B gyűrűvel, valamint egy, a palaczk és a gyűrű közé ékelt, a C dugaszt befödő Eellenőrző szelvénnyel látjuk el, melyet a palaczk testére ragasztunk és mely egy lefejthető e résszel bír, mely mellső fölületén a D etiquettával azonos jegyet, hátsó fölületén pedig egy, a szállító által eszközlendő könnyű ellenőrzést lehetővé tevő jegyet visel. (1 rajzlap melléklettel.) tALlAÜ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEM