9172. lajstromszámú szabadalom • Egyetemes körkemencze és eljárás frissen sajtolt téglák és egyéb anyagok szárítására és égetésére
- Ú -állítható) x nyílásokkal vannak ellátva, melyek megengedik, hogy egy bizonyos menynyiségű külső levegő ömölhessen be az A csatornába, mely elegendő arra, hogy a száraz téglákkal megrakott kocsit az A csatornából való kijövetele előtt a külső levegő hőmérsékletére lehűtse, és a téglákban foglalt meleget az A csatornába visszatartsa. Hogy másrészt az újonnan berakott téglák ne nyerjenek mindjárt olyan magas hőmérsékletet, mely a téglák megrepedését vonhatná maga után, a lég-, gáz-, gőzkeverék főtömegének fölszívása az A csatornából már távolabb a beviteli végtől i-n át megy végbe, a levegő-, gáz-, gőzkeverék egy kis része csak i'-n keresztül távolodik el, és az újonnan betolt, megrakott kocsinak csak egy csekély fölmelegítését engedi meg. Végül megemlítendő még, hogy a c c' c" füstgyűjtő három hosszcsatornára van osztva, melyek közül a két külső c' c", y-nál a középső c csatornával, — melyből az A csatornával való közlekedés is 0 O-en át történik — összeköttetésbe lép. Ezen berendezésnek az a czélja, hogy a körkemencze B tüzelő csatornájából a körkemenczéknél szokásos közönséges módon átvezetett egyszer egyik, másszor másik ponton és nagyon különböző hőmérsékleti fokokkal a füstgyűjtőbe behatoló égési termékek, mielőtt azok az A csatornába jutnak lehetőleg jól összevegyíttessenek és azok a kölcsönös lökéstől megvédessenek. Nem föltétlenül szükséges azonban, hogy a füstgyűjtő három részre legyen osztva ; ez esetleg el is maradhat, vagy két részre való beosztással is pótolható. A rajzban látható k csatornák arra szolgálnak, hogy a tüzet az egyik oldal B tüzelő csatornájából a másik oldal B tüzelő csatornájába vezethessük. Végül megemlítendő, hogy a számítás azt mutatja, miszerint a téglák kiégetéséhez kivánt és a kiégetés megtörténte után ismét leadott hőmennyiség nagyon is elegendő ama vízmenynyiség elpárologtatására és a rendelkezésre álló levegővel való elvezetésére, mely a gépből újonnan kikerülő téglákban foglaltatik, különösen, ha mint itt, más hőveszteség számításba nem vehető, mint a körkemencze kisúgárzása útján kifelé ható hőveszteség. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Egyetemes körkemencze frissen sajtolt téglák vagy egyéb anyagok egyidejű szárítására és égetésére, jellemezve az egész kemencze hosszán végigmenő mindkét végén nyitott, de l l1 és d d1 tolóajtók által kétoldalt elzárható és egyrészről a változtatható számú 0 01 nyílások révén a c1 c c1 1 füstgyűjtővel, másrészről a változtatható számú i i1 nyílások révén az 0 kéménnyel összeköttetésben levő A csatorna által, melyen a szállítandó anyag (tégla stb.) megfelelő m szállítókészűlékeken keresztül vitetik. 2. Eljárás egy körkemencze tüzelésnek eltávolodó égési termékeiben tartalmazott hő hasznosítására nedves téglák, vagy más nedves anyagok szárítása czéljából abban állván, hogy e téglák vagy anyagok megfelelő m szállítókészűlékeken lassan egy, — tetszés szerinti készülékek által mindkét végén l l1 és d d1 tolóajtók segélyével nyitható és elzárható egy körkemenczén belül vagy kívül lévő annak c c1 c1 1 füstgyűjtőjével egyrészről és 0 kéményével, másrészről megfelelő összeköttetésben álló — A csatornán keresztül a meleg légáramlat ellen mozgattatnak. 3. Eljárás a már megszáradt téglák illetve anyagok és az ezeket hordó szállítóeszközök lehűtésére abban állván, hogy az A csatornában levő meleg légáramlat irányában friss levegőt bocsátunk be, mi által még a téglákban, illetve más anyagokban fölhalmozódott hőt nyerjük vissza és a nedvességet fölvevő levegőmennyiséget nagyobbítjuk meg. (1 rajzlap melléklettel.) PAUAS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPEtTEN.