8986. lajstromszámú szabadalom • Billentyűszerkezettel bíró jelzőmű ellenőrzőpénztárak számlálóművek stb. számára

rolnak, és mely tolórurlak fölső végén egy­­egy sl peczek van áttolva. A M’9 tengelyen Sl toló rudaknak meg­felelő számú IP kalapács van forgathatólag elrendezve, melyek normális állapotban a pontozva rajzolt helyzetet foglalják el. Az ellenőrző pénztár működése a követ­kező : A fizetéskor az illető pénztárnok a fizetett összegnek megfelelő 7’billentyűket lenyomja, mire a kifizető előtt A'L számjegykerekeken ama számok lesznek láthatóvá, melyek a fizetett összegnek felelnek meg. Ezután a pénztárnok kihúzza az S fiókot és beleteszi a pénzt, miközben, mint már leírtuk, az emeltyű és U q n m l o p és u2 rudak és emeltyűkarok segélyével a készüléket újból beállítjuk, hogy a következő fizetésnél ismét használható legyen. Az S fiók kihúzása által TF könyök­­emeltyűkön lévő r1 görgők a ferde F síkokra csúsznak, és ezzel fölemelik a IF1 emeltyűket, valamint S'1 tolórudakat is, mely után a TF1 emeltyű és .S*1 tolórudak G ellensúlyok hatása által ismét kezdő helyzetükbe esnek vissza. Mihelyt az A összeadási tárcsák egyike egy teljes fordulatot tetf, akkor a tárcsák oldalán lévő .s2 peczek fölemeli a Ii2 kala­pácsot, és f1 rúgó előre nyomja Sl toló rudat, úgy hogy az s1 peczek az *S'2 kilincskerék egyik fogába akad. Az S fiók legközelebbi kihúzásakor ezen A összeadási tárcsát egy kilincskerék foggal, vagyis egy számmal tovább forgatjuk, mert az Sl tolórúdon keresztül menő s1 peczek fölemelés alkalmá­val az S2 kilincskeréknek a peczek fölött lévő fogába akad és a kilincskereket egy számjeggyel tovább forgatja, mire s1 peczek a II2 kalapács ferde lapján lecsúszik, mialatt az A összeadási tárcsa ismét egy teljes for­dulatot végzett. Ily módon mindegyik tárcsa összeadásai, miután a tárcsa egy fordulatot tett, átvitet­nek a legközelebb következő tárcsára, és az előbbi tárcsa újból kezdi az összeadást. A mellékelt rajzokban föltüntetet*: ellen­őrző pénztár példaképen 99. 99, 99 márkáig végzi az összeadást, magától értődik, hogy a pénztárt nagyobb és kisebb jelzések és összeadások számára is berendezhetjük. Szabadalmi igények. 1. Bizonyos számjegyek jelzésére szolgáló készülék, jellemezve T billentyűk el­rendezése által, melyek w* körül forgó II1 emeltyűkre olyképen hatnak, hogy az eineltyükhöz esuklószerűen megerősített SL zárókampók a II1 emeltyűk lemenetele­­kor fölemelkednek, és azáltal az előbb zárva volt Z fogasrudakat kikapcsolják, mire a fogasrudak a Z3 z I) z1 áttételek segélyével addig haladnak előre, míg az időnként lenyomott T billentyűkbe üt­köznek, és a billentyűre lefelé gyakorolt nyomás által liL számjegykerekeken egy kivánt szám láthatóvá tétetik. 2. Az 1. igénypontban jellemzett készüléken egy berendezés, mely a ic4 w5 tenge­lyekre erősített m n p és n2 emeltyűkből az ezekhez kapcsolt q és <> rudakból, vala­mint a forgatható h kétkarú emeltyűből és az S fiók fenekén megerősített n1 orrból áll, melynél fogva az S fiók ki­húzása által egyidejűleg a /' s körül forgó Hl emeltyűt és a lenyomott T billentyű­ket, valamint / rudak segélyével a G ellensúlyokat fölemelhetjük, oly czélból, hogy Iil számjegy kerekeket ismét zéróra állíthassuk, és Z fogasrudakat kezdő állásukba visszavihessiik. 3. Az 1. és 2. igénypontokban jellemzett készüléken az egyes jelzett számjegyek összeadására szolgáló berendezés, mely csak egy irányban forogható összea­dási tárcsákból áll, amelyek először 1:1 áttételi arányban a w1 tengelyről hajtatnak, oly czélból, hogy az R1 szám­jegykerekek által jelzett számok megfelelő fogaskerék áttételek segélyével a hozzá­tartozó A összeadási tárcsákra átvitesse­nek, és másodszor, hogy ezen tárcsákról egy ily tárcsának minden egyes fordu­lata után TF és IT1 emeltyűk, S* toló­­rudak s1 és s2 peczkek és //- kalapácsok segélyével az összeadási eredmény az S fiók kinyitásakor a legközelebb követ­kező összeadási tárcsára átvitessék. (3 rajzlap melléklettől.) PALLAS KÉSZVKNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA PUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents