8921. lajstromszámú szabadalom • Drótszövet és gép ennek előállítására

2 — rajzlapon látható helyzetet foglalja el. A G tengely egy fordulatánál a C csap egy vagy több fordulatot végez, az áttevési viszony­nak megfelelően, az E peczek két pofája a drótokat is forgásnak indítja és azokat összecsavarja. A tekerületek elkészülte után, mikor a D hasíték ismét fölül van, az egész készüléket lefelé mozgatjuk, a vetüléket a szövőszék bordájával a kellő állásba toljuk, két új vetülék-fonalat behúzunk és a munkát folytatjuk. Az 1. ábrán két készülék látható, még pedig baloldalt metszetben, jobb oldalt nézetben. A készülék föl van emelve, a fonalak azt a helyzetet foglalják el, mely a munka megkezdésének felel meg. A 2. ábra a csap metszete, a fogaskerék •nézetben látható. A 3. ábra alaprajz, bal oldalt metszetben, ' jobb oldalt nézetben. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Drótszövet, melynél a k lánczfonalakat kétszer vagy többször sodrott vetlilék­fonalak rögzítik. 2. Gép az 1. alatt védett drótszövet elő­állítására, jellemezve egymás mellett elhelyezett, függélyes irányban eltolható, A sínre ágyalt két-két k lánczfonál kö­zött a C csapon forgó, I) hasítékokkal ellátott B fogaskerekek által, mely I) hasítékoknak a G csapba vájt K horony és az F csapágytartón levő Dx hasíték felel meg. úgy hogy a B kerék forgá­sánál — mit a H hajtókerék idéz elő — a C csap egy vagy több fordulatot végez és így a C csap hornyában levő E pe­czek az s drótokat is forgásnak indítja és a lánczfonalakra tekeri. (2 rajzlap melléklettel. PALLAS RÉSZVÉNY TÁR8A6ÁO NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Thumbnails
Contents