8903. lajstromszámú szabadalom • Villamos vasút
az áramot N1 fegyverzeten át lí1 kontaktusba és innen G áramszedőn át a motorhoz vezeti. Amidőn G a H kontaktust elhagyja, akkor az áram az M1 fegyverzet segélyével az L1 delejt már gerjeszti, tehát a Pl hidat továbbra is fogva tartja és az áramot a fővezetékből G'-be vezeti. Mihelyt a G áramszedő a / és II kontaktus párt elhagyta, az áram megszakad, és így az L delej többé nem gerjesztetvén, a P híd leesik, miáltal a H kontaktus a fővezetékből kikapcsoltatik Ezen rendszerrel tehát a II II1 áramleadók a kocsival való érintkezésük által egymásután a fővezetékhez kapcsoltatnak és annak elhaladása után ismét önműködően kikapcsolódnak. Azon helyen, hol a kocsi a fölső vezetéket elhagyja és az alsó vezetékbe megy át, az első iktató kontaktushoz szükségelt áramot, vagy a fölső vezeték, vagy a kocsiban levő telep szolgáltatja, míg a többi iktató kontaktusok, mint fönt leíratott, áramukat az előbbi II kontaktusból nyerik. A B telep a kocsinak az alsó vezetékű vonalon való áthaladása alkalmával újból tölthető. Oly városrészekben, hol a villamos vezeték nincs engedélyezve, vagy az előbbi vonal egyes helyein, pld. lejtőkön, hol a J és 11 gombok nem alkalmazhatók, a kocsi hajtására szükségelt áramot a B telep szolgáltatja (a rajzban ,9 pontozott vonallal jelölve). Míg oly helyeken, hol a kocsi a rendesnél nagyobb ellenállásra talál. pld. emelkedéseknél, az alsó vagy fölső vezeték mellett a telepet mint kisegítő áramforrást használhatjuk. A B telep méretét működésének tartama és a szükségelt áram erőssége állapítja meg. Természetes, hogy a fönt leírt három rendszer tetszés szerinti egymásutánban és kombináczióban alkalmazható, úgy amint az útvonal illető része kívánja. Hogy a B telep súlya lehetőleg csekély legyen, a vonal azon részét, melyen az áramot a telep szolgáltatja, lehetőleg rövidre szabjuk és emelkedéseket ezen részen lehetőleg kikerüljünk, míg a vonal azon része, hol a telepet újból töltjük, elegendő hosszú legyen. A városi villamos vasutak üzemének fönt leírt különös rendszerénél a külvárosokban levő vonalat oly alsó vezetékű rendszerrel láttam el, melynél a kontaktus-gomboknak két rendszere van alkalmazva. Ezen gombokkal. melyek a sínekben vannak elhelyezve, a kocsira erősített rúd érintkezik, mely az áramot ezekből a motorhoz vezeti. Ezen rendszeren kívül azonban bármely más alsó vezetékű rendszer is alkalmazható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Villamos vasút, melynél a vonal egyes részei azon vidék követelményeihez képest, melyen áthaladnak, fölső vezetékkel, alsó vezetékkel vagy akkumulátorteleppel működnek, amidőn a kocsik mindhárom rendszerhez alkalmazhatóan vannak berendezve és a gyüjtőtelep a kocsinak a fölső vagy alsó vezetéken való áthaladása alkalmával a vezetékből vett árammal tölthető. 2. Villamos vasúti kocsi, ellátva a kocsi hajtására alkalmas elektromos akkumulátor-teleppel, mely a kocsinak nagyobb ellenállásánál, pld. emelkedésen vagy indításnál a külső vezeték pótlására használható. 3. Villamos vasutak áramvezetése, melynél a kocsik hajtására szükségelt áram akként vezettetik a motorhoz, hogy a vonal mentén két sorozata kontaktus-gomboknak 1, H van elrendezve, melyek közül a j kontaktus a kocsi G áramszedő rúdjával való érintkezésénél az abból vett áram segélyével egy elektromágnest úgy működtet, hogy az a H gombot a fővezetékkel kapcsolja, mely így az áramot a G rúd útján a motorhoz vezeti. (1 rajzlap melléklettol.) PXLLAS téSZVÉmiÁRgASÁO NYOMDÁJA BUDAPESTEN