8896. lajstromszámú szabadalom • Önműködő pisztoly

— 4 egyikében legyenek bevágva. Továbbá meg­engedhető — a találmány lényegének vál­toztatása nélkül — a hüvelyt a esővel egy darabból készíteni, vagy egészen el is hagyni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködő lőfegyver, jellemezve a II hüvellyel összeköttetésben levő és ezzel együtt hossztengelye körül elforduló, hátratolható L cső által, mely elfordulása által a // hüvelyben eltolható, de el nem fordítható C záródugattyúnak az L csővel való kapcsolását oldja. 2. Az 1. alatt igényelt önműködő lőfegy­vereknél a szögben haladó h hornyoknak a II hüvelyben való elrendezése, melyek a II hüvelynek a lökés következtében a hátsó r gyűrűn levő k1 nyúlványokon csúsznak, miáltal a II hüvely és az L cső előfordul úgy, hogy az L cső és az el nem fordítható C záródugattyú közti kapcsolás kioldódik. 3. Az 1. alatt igényelt önműködő lőfegy­vereknél az f rugónak az S ütőszögön való oly elrendezése, hogy egyik végével az S iitőszög tányérjához, másik végével pedig a D feszítőemeltyűhöz támasz­kodik, mely a C záródugattyúban a d tengely körül végzi kilengéseit, míg a I) emeltyűnek szabad vége a dugattyún levő k peczekre támaszkodik, úgy hogy a C záródugattyú hátratolása által meg­feszített f rúgó a C záródugattyút és az L csövet mindannyiszor újra előre tolja. 4. Az 1. alatt igényelt önműködő lőfegy­vereknél az f1 rugónak oly módon való elrendezése, hogy egyik vége az L esőre hat, minek következtében az f1 rúgó egyúttal az L cső előrelökését is elő­idézi. 5. Az 1. alatt igényelt önműködő lőfegy­vereknél a C záródugattyúban egy o tengely körül lengő v töltényvonónak elrendezése, mely hátsó karjával a meg­feszített S ütőszöget rögzíti, míg a mellső karon elrendezett s horog az S ütőszög fölszabadulásakor a töltényhüvely pere­mébe vagy kivágásába kapaszkodik és ezt a závárzat kinyitásakor a esőből ki­húzza. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Thumbnails
Contents