8888. lajstromszámú szabadalom • Jég előállítására szolgáló eljárás és készülék

- á ugy lehet berendezve, hogy a g1 födő | könnyen teljesen eltávolítható. A vízzel megtöltött g szekrényeknek az f vezető-nyúlványokba való sugárirányú betolása után az egészet az e fogantyú segélyével az előbb vagy utóbb a hűtő­keverékkel megtöltendő a edénybe helyez­zük és az utóbbit esetleg egy h födővel elzárjuk, mely azonban a c rudat forgásában nem gátolja, ami a hűtőkeverék megmozga­tásának érdekében szükséges. Néhány perez múlva a g szekrényekben lévő víz megfagyott, mire a jéglapok azok­ból kivétetnek. Ezen eljárást tetszőlegesen lehet ismételni, esetleg a hűtőkeverék ki­cserélése mellett. Az 5. és 6. ábrán a készüléknek egy másik kiviteli módja látható függélyes hossz­metszetben és fölülnézetben, mely egyszerűbb kivitelű és olcsóbb előállítású s ennélfogva kisebb háztartások részére alkalmasabb. Az ö. és 6. ábrán i egy edényt jelent, mely előnyösen valamely rosz melegvezető­ből készül, u. m. fa, papírlemez, papír­masé stb. Az l betétedény agyagból, üvegből, vagy egyéb ehez hasonló anyagból készül és a két edény közötti tér nemezzel, asbesttel szecskával, vagy egyéb olcsó rossz meleg­vezetővel töltetik ki. A hűtőkeverék a belső l edénybe töltendő és vízzel leöntendő, ebije aztán behelye­zendők a g vízszekrények, melyek oly mó­don lehetnek alakítva, mint az első készü­léknél. Az egészet egy alkalmas k födővel be­födjük és némi zárás után néhány perczig nyugodtan állva hagyjuk, mire a használatra kész jég a g fémszekrényekből kiszedhető. Ez esetben a g szekrényeket előnyös lesz bordákkal ellátni, melyek az edényt fene­kére való sülyedést megakadályozzák. Mindkét esetben az itt leirt Vízszekrénye-­ket csőalakúakkal is helyettesíthetjük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Élelmi czélokra használandó jég előállí­tására szolgáló eljárás, mely azáltal van jellemezve, hogy alkalmas alakú, vízzel telt vékonyfalú bádogszekrények hűtőkeverékbe helyeztetnek, mely chlór­ammoniumnak, vagy az ammoniumsó­csoport egy másik sójának közönséges szódával való kbl. 1 :2 arányban készí­tett keverékéből áll, esetleg kevés szal­miak-szesz hozzáadása mellett és meleg­vízzel öntetik le, ahol a szódát chlór­savas nátrium, chlorsavas strontium, chlórsavas bárium, vagy ezen csoport egyébb sói is helyettesíthetik. 2. Az 1. alatt jellemzett eljárás végrehaj­tására szolgáló készülék, mely egy a hűtőkeverékkel megtöltött, hőszigetelő burokkal körülvett, esetleg elzárható a agyag, vagy üvegedényből áll. melybe egy sugárirányúan elrendezett vezető­nyúlványokkal ellátott betét helyezhető, mely ezen vezetőnyúlványaival a vékony fémbádogból készült, alkalmas szerkezetű vízszekrényeket oly módon tartja, hogy azokat a hűtőkeverék minden oldalról körülvegye. 3. Az 1. alatt jellemzett készüléknek egy másik változata, melynél a megfagyasz­tandó vizet tartalmazó fémszekrények betét nélkül egyszerűen beletétetnek a hűtőkeveréket tartalmazó, agyagból, üvegből, vagy egyéb alkalmai anyagból készült l edénybe, mely utóbbi egy második, rosz melegvezetőből, u. m. fá­ból, papírlemezből stb. készült i edény­nyel körülvehető, a kettő között lévő tér jiedig nemezzel, asbesttel, szecskával, vagy egyéb hasonló anyaggal kitölthető. (2 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA RUOAPKSTEN

Next

/
Thumbnails
Contents