8886. lajstromszámú szabadalom • Központi kapcsolókészülék villamos csillárok és effélék számára
keszthetők, a nélkül, hogy ez által a találmány lényege érintetnék. Ha a jelen találmány tárgyát képező kapcsoló készüléket régebbi csillárokon akarjuk alkalmazni," vagy ha a esillárdíszítmények idomai az alul kinyúló fogantyúnak elkerülését tennék kívánatossá, akkor a készüléket a csillár függő rúdja és a mennyezet közé vagy ezen rúd két része közé is iktathatjuk, még pedig mindkét esetben oly módon, hogy a csillárral mereven összekötött csilárrudat vagy rúdrészt a fönti foganatosításnál fogantyúszár gyanánt szerepelt f szárral merev összeköttetésbe hozzuk, úgy hogy ezen esetben az egyes lámpáknak vagy lámpacsoportoknak be- és kikapcsolása czéljából magát a csillárt forgatjuk. A mennyiben ezen kapcsolókészűléket nem egy csillár egyes lámpáinak vagy lámpacsoportjainak kapcsolására, hanem több ugyanazon helyiségben lévő csillárnak vagy egyes lámpatesteknek vagy csillároknak és lámpatesteknek egymástól függetlenül való be- és kikapcsolására akarjuk alkalmazni, akkor azt ezen helyiség bármely könnyen hozzáférhető pontján rendezzük el és az egyes csillároknak vagy ezek lámpacsoportjainak megfelelő vezetékeket a bekapcsolónak ugyanazon k kontaktusával (keféjével) kötjük össze. Végül megjegyezzük, hogy habár fönti fejtegetéseinkben főleg villamos izzólámpákat értettünk, ezen bekapcsol ókészűl ék természetesen több ívlámpának vagy ívlámpacsoportnak egymástól függetlenül való bekapcsolására is alkalmazható. SZABADALMI IGÉNYEK. I. Kapcsolókészülék villamos lámpáknak vagy lámpacsoportoknak külön-külön és egy központról eszközlendő be- és kikapcsolására, jellemezve egy áramadó K kontaktust hordó B közeg és az egyes lámpák vagy lámpacsoportok külön k kontaktusait hordó A közeg által, mely közegeket akként mozgathatjuk el egymáshoz képest, hogy bizonyos k lámpakontaktusok az áramadó Kkontaktussal érintkezésbe vagy azonkívül helyeztetnek, mi által tetszőleges számú és elhelyezésű lámpákat vagy lámpacsoportokat kapcsolhatunk be vagy ki. 2. Az 1. alatt jellemzett kapcsolókészűléknek egy foganatosítási alakja, melynél az A és B közegek közül az egyes lámpákkal vagy az egyidejűleg be- és kikapcsolandó lámpacsoportokkal összekötött k kontaktuskefékkel ellátott fölső A közeg szilárdan van megerősítve, míg az alsó B közeg a fölső közeg egy áramvezető K1 lemezének z csapja körül forgathatóan van elrendezve és egy ezen csapnak li hüvelyével vezető érintkezésben tartott K kontaktuslemezt hord, mely a K1 lemezen át a közös áramvezetékkel állandó összeköttetésben áll és mely a B közegnek elforgatásánál az egyes k kontaktuskefékkel áramzárást létesít. 3. Az 1. és 2. alatt jellemzett kapcsoló készüléknél a B közeg és az ennek forgatására szolgáló f szár közé egy biztonsági szerkezetnek beiktatása, jellemezve a B közeghez erősített D kengyelen alkalmazott n nyugaszok és egy ezekbe becsappanó, az/'szárra erősített p peczek által, mely utóbbi az f szárral az egyik irányban forgattatva az n nyvigaszokkal kapcsolódik és így a D kengyelt, tehát a B közeget is magával meneszti, míg az /' szár ellenkező irányú forgatásánál az n nyugaszból kicsuszamlik és a B közeget állásában meghagyja. (1 rajzlap melléklettel.) i'allas részvény társaság nyomdája Budapesten